hirdetés
hirdetés
2021. szeptember. 24., péntek - Gellért, Mercédesz.
hirdetés

Karácsony

Szép karácsonyt! – itt az új adventi naptár kozmetikumokkal

Egy francia üzletlánc úgy gondolta, hogy nem lehet elég korán elkezdeni készülődni a karácsonyi időszakra, és így már most szépségápolási termékeket rejtő adventi kalendárium árusításába kezdett.

hirdetés

Senki se mondta, hogy az adventi naptárak ablakai mögött kizárólag csokoládéfigurák lapulhatnak. A cégek már a múltban is sorra rukkoltak elő a saját egyedi (pl. boros, sajtos, gines, stb.) megközelítéseikkel, és újabban már egy Sephora nevű, szépségápolási termékeket forgalmazó üzletlánc is helyet szorított magának e vállalatok között. A Sephora ünnepi kalendáriumának titkos zugaiban történetesen kozmetikai termékek várják kiszabadításukat, és ezen árucikkek természetének köszönhetően a naptár tulajdonképpen egy robusztus doboz. A szemhéjfestéktől és ajakszínezőtől kezdve az orrmaszkon, körömlakkon és bőrradíron keresztül a hajcsatig, illetve zsebtükörig a kategórián belül szinte minden, ami csak „szem-szájnak ingere” megtalálható a meglepetések között.

Forrás: Sephora

Ráadásul, ha valaki a készletben szereplő termékekbe egyébként is beruházott volna, rendkívül jól jár az ünnepi gyűjtemény megvásárlásával. Míg a benne tartalmazott "ajándékok" összértéke 70 dollár, a karácsonyi kollekció csupán 45 dollárba kerül.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Best Products)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Itt a Store Insider új podcast rovata! A #PályázzaProFuturával podcast sorozat hasznos információkkal nyújt segítséget minden pályázni kívánó élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek. Kattints tovább a rovathoz!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! 10 alkalmas képzés péntekenként: 10 oktatási nap + konzultációs lehetőség! 2021. októbertől!

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Végső nevezési határidő: október 15.

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!