hero
Kreatív Online
Becsült olvasási idő: 1 perc
10 ezer alkalmazottjától válik meg az Amazon
Több tényező összjátéka motiválja létszámleépítésre a vállalatot.

Egy hete jelentette be a Meta-vezér Mark Zuckerberg, hogy 11 ezer embertől megválik, most pedig az Amazon is követi a példáját – tájékoztat cikkében a Kreatív Online. Ugyan Jeff Bezos, a vállalat alapítója és Andy Jassy vezérigazgató nem erősítették meg a hírt, de ha a The New York Times és a The Wall Street Journal értesülései valósak, több ezer ember veszítheti el az állását. A két újság információi szerint tízezer dolgozót érint a leépítés.

Forrás: Adobe Stock

A kirúgáshullám már a héten megkezdődhet, és első körben olyan dolgozóit küldi el a cég, akik az Alexán dolgoznak, valamint a kereskedelmi és HR divíziók csapatát csökkentik.

A leépítés hátterében a gazdasági válság mellett a rohamos robotizáció is fontos tényező. Nemrég olyan új robotokat helyeztek üzembe az Amazon raktáraiban, amelyek eddig emberek által ellátott munkákat tudnak elvégezni.