Becsült olvasási idő: 2 perc
2015-ben átlagos burgonyatermés várható

A nyár elejére többé-kevésbé helyreállt az egyensúly a hazai burgonyapiacon: az újburgonyával már elfogadható árat tudtak hozni a termelők. Ugyanakkor sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lesz kiugró az idei termés – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnaltáj című műsorában.

Polgár Zsolt, a Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központjának igazgatója elmondta: problémát okozott az árufelesleg és az alacsony ár télen, valamint az idei év tavaszán. Ez főleg az orosz embargó miatt alakult így, Nyugat-Európában és Lengyelországban halmozódtak fel nagyobb tételek. Mire azonban a hazai újburgonya piacra került, helyreállt a rend, a termelők szempontjából ismét jó árak vannak a piacon – vélte a szakember.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ilyenkor kell odafigyelni a burgonyavész elleni permetezésre, ilyenkor van helye a tápanyag-kiegészítésnek. Egy jó egészségi állapotban lévő növény jobban felveszi a küzdelmet a károkozókkal szemben is – hangoztatta.

Évről évre csökken a burgonya vetésterülete Magyarországon, most csak 15 ezer hektáron termesztenek krumplit a gazdálkodók. A hazai burgonya ára jobbára a nyugat-európai áraktól függ és attól is, hogy mekkora a termés. A termelők most 200 forint körül értékesítik a krumplit a piacokon, de várhatóan rövid időn belül csökkenek az árak.

Kevés az ellenőrzött krumpli

Beszélt arról is, hogy a hazai burgonya-vetőterület durván 85 százalékára nem minősített, soha senki által nem ellenőrzött minőségű burgonyavetőmag kerül. A fennmaradó 15 százalékra ültetnek csak a gazdák minőségi, fémzárolt vetőburgonyát. A többi a szürke- és a feketegazdaságból származik. Ez egy óriási probléma, mert főleg azokat a külföldi fajtákat, amelyek a vírusbetegségekkel kapcsolatban fogékonyak, nem lenne szabad visszaültetni, mert már a második éves termésátlaguk sem veszi fel a versenyt az előző évivel - magyarázta.

A gazdák főként akkor döntenek úgy, hogy az apróbb termést visszaültetik, amikor gyenge évet zárnak, és kevés a bevételük, ilyenkor még kevésbé áldoznak a minőségi vetőburgonyára.

Rózsa Sándor gazdálkodó szerint a burgonya termesztési kedve és jövedelmezősége is csökkent. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2008-ban 200-250 forint volt a gázolaj litere, most 400-450 forint, miközben a burgonya ára nem változott.

Költséges termesztés

Kecskés Gábor, a Burgonya Terméktanács elnöke azt mondta: a burgonya „jól érzi magát” a szezon elején. Idén az időjárás kedvező volt, Magyarországon viszonylag szerény mennyiséget termelnek, ezért nem is ez, hanem zömében a nyugat-európai burgonya határozza meg a hazai árat.

Reményeit fejezte ki, hogy az EKÁER megtisztítja a burgonyapiacot is, és megnehezíti azon vállalkozók dolgát, akik eddig az adózást elkerülve próbáltak érvényesülni a piacon.

Beszélt arról is, hogy öntözés nélkül nagyon kockázatos a termelés. A burgonya ezért borzasztóan költségigényes növény. Ahhoz, hogy jó minőségben, kevés kiesővel, jól eltárolhatóan kerüljön a burgonya a fogyasztók elé, ez drága, speciális gépeket igényel, ami tovább növeli az önköltségi árat.