A legtöbb ember a logisztikát az áruszállítással azonosítja. Azonban a logisztika világa sokkal komplexebb, mint a dolgok A-ból B-be szállítása. Többek között ennek szemléltetése céljából kezdték el szervezni minden év áprilisában ezt az eseményt, ráadásul Németország mellett ma már teszik ezt számos további országban, köztük hazánkban is különböző szereplők.
Az esemény Magyarországon az évek alatt szintén olyan jelentős népszerűségre tett szert, hogy a jeles dátumra rendszerint országszerte készülnek ma már vállalkozások, oktatási intézmények és szakmai szervezetek egyaránt valamilyen programmal.
„A Logisztika Napja – vagy egy másik, ma talán kevésbé ismert nevén az Ellátási Lánc Napja – mostanság már egy igazán különleges alkalomnak számít a logisztika világában tevékenykedő magyaroknak is. Ha nem is a konkrét napján, de annak környékén számos logisztikával kapcsolatos programmal találkozhatnak az érdeklődők országszerte. Ráadásul ezek a rendezvények rendszerint ingyenesek és sok esetben nyilvánosak, hiszen a céljuk, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a logisztika világát” – mondta dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy az alkalomra ők is készültek programmal, közös szervezésben Magyarország legnagyobb magánegyetemével.
A citylogisztika a városon belüli szervezett szállítást, áruellátást jelenti, ideértve a szabályozott tehergépjármű-forgalomnak az együttes megvalósítását is. A last-mile, azaz az utolsó mérföld a logisztikában pedig a szállítási folyamat utolsó szakaszára utal, amikor a terméket a helyi elosztóközpontból a fogyasztóhoz eljut. A terület aktualitásai április 10-én, Budapesten újra górcső alá kerülnek.
Az e-kereskedelem rohamos fejlődése új kihívások elé állítja a logisztikai szolgáltatókat, különösen annak last-mile szakaszában. A környezeti terhek csökkentése, az ügyféligények kiszolgálása és a nemzetközi verseny egyaránt komoly megoldásokat kíván.


