Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke elmondta, a munkaerőhiányt a cégek és a munkavállalók is megszenvedik, az MGYOSZ és a MOSZ ezért döntött a közös fellépés mellett.
Becslésük szerint mintegy 200-250 ezer ember hiányzik a magyar gazdaságból, az ország demográfiai helyzete miatt pedig azzal kell számolni, hogy évente 40 ezerrel csökken a munkavállalók száma. Az alelnök kiemelte, hogy az olyan megoldások, mint például a nyugdíjasok munkaerőpiaci bevonása csak késleltetik a demográfiai hatásokat. Palkovics Imre, a MOSZ elnöke hozzátette, javaslataikkal megkeresték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalát képviselő szervezeteket is, az általuk folytatott egyeztetésekkel kiegészített dokumentumot juttatják el a kormánynak.

A javaslatcsomagban első helyen az országon belüli területi egyenlőtlenségek kiegyenlítésére fogalmaztak meg javaslatokat - mondta Rolek Ferenc a csomagot ismertetve, amelynek egyik pontja, hogy a munkásszállón való elhelyezést tegyék adómentessé a cégek és a munkavállalók számára is.
Az MGYOSZ alelnöke kitért még az állami szférára is, amelyben a foglalkoztatottak száma meghaladja az uniós átlagot. Rolek Ferenc szerint meg kellene vizsgálni, hogy mi ennek az oka, kell-e, illetve lehet-e ezen változtatni, valamint, hogy az állami szektorban mennyire hatékony a munkaszervezés, és hogy technológiailag, például automatizációval hogyan lehetne ezt még hatékonyabbá tenni.
Szólt arról is, hogy az egyes ágazatok eltérő munkaerőigénnyel rendelkeznek, ezért fontos, hogy a jövőben elsősorban a magas technológiai fejlettségű, de fajlagosan kevesebb munkavállalót foglalkoztató ágazatokat fejlesszék. Példaként a gyógyszergyártást, valamint az elektronikával és az IT-vel összefüggő területeket említette, ugyanakkor megjegyezte a nagyon és a kevésbé munkaerőigényes területeket a kormánnyal egyeztetve akarják pontosan meghatározni. Javaslatként azt fogalmazták meg, hogy ennek szellemében vizsgálják felül milyen ágazatokba kerülnek az iparfejlesztésre szolgáló európai uniós, illetve a költségvetési források.
Rolek Ferenc mindezeken felül még a feketefoglalkoztatás visszaszorítására hívta fel a figyelmet, amelyhez szerinte az egyik legjobb eszköz a munkaügyi ellenőrzés.

