A McDonald's azonnali hatállyal felbontotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal a szponzori megállapodását. Az eredeti megállapodás 44 évre szólt (azaz a 2020-as tokiói olimpián is érvényben lett volna), így azonban három évvel korábban ér véget a tervezettnél. Ennek ellenére a McDonald's jelen lesz a jövő évi, dél-koreai téli olimpián is mint nemzeti együttműködő partner.
A McDonald's 1976 óta volt az olimpiai játékok egyik fő támogatója, illetve egyike volt annak a tizenhárom fő szponzornak, amelynek a következő téli és az azt követő nyári játékokra is szerződése volt. Az amerikai gyorsétteremlánc 1968-ban működött együtt először az olimpiai játékokkal.
A Reuters emlékeztet rá, hogy sokan bírálták az olimpiát amiatt, hogy általa az olyan vállalatok, mint a McDonald's vagy a Coca-Cola nagy hirdetési felületekhez jutnak, miközben egészségtelen termékeket gyártanak és terjesztenek.

