Becsült olvasási idő: 2 perc
5000 kg jéggel készülnek Balatonfüreden a legforróbb hétvégére

Az idei nyár várhatóan legforróbb hétvégéjén több mint 50 kiállító vonultatja fel hűsítő finomságait a balatonfüredi Vitorlás téren és Tagore sétányon, hogy a befutóban, a VinCE Balaton borfesztiválon köszöntsék a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj indulóit és a Balatonon nyaralókat. 

A frissítő fehérborok és rozék hűtéséhez már az induláshoz 5000 kg jéggel készülnek a szervezők és szükség szerint gondoskodnak majd az utánpótlásról. Ezenfelül egy 50 négyzetméteres hűtőházat is felépítenek és naponta az első ezer látogató ásványvizet kap ajándékba.

borA több száz hajó legénysége, az érdeklődők és fesztiválozók a borok és ínyencségek kóstolása közben a sétány fáinak árnyékában hűsölhetnek, a koncerteket – többek között Harcsa Veronika, a Falusi Mariann és Sárik Péter duó, az Ivan & The Parazol fellépését – a kánikula miatt késő délután és az esti órákban tartják. A szervezők tehát már a helyszín kiválasztásakor és a programok időzítésében is figyelembe vették a legfontosabb szempontokat, fontos azonban, hogy a kánikulában magunk is odafigyeljünk egészségünkre.

Az enyhe kiszáradás legismertebb jele a szomjúság, de e mellett a fejfájás, gyengeség, a szédülés vagy rossz hangulat is figyelmeztető jelek. A megelőzésre ezért a legjobb, ha akkor is iszunk, amikor épp nem vagyunk szomjasak – így a megfelelő vízháztartásról már a fesztiválozás előtt gondoskodhatunk. Kóstoláskor pedig aranyszabály, hogy a bor mellé legalább ugyanannyi frissítőt is igyunk.

A VinCE Balaton borfesztiválon az árválaszték is üdítően széles lesz, egy-egy kiválasztott, hűsítő vincenyári borukat 200 Ft-os áron kínálják a kiállítók. Az ár-érték bajnok balatoni fehérek, rozé fröccsök és habzóborok végigkóstolásához a vendégek útlevelet és szavazólapot is kapnak, hogy együtt válasszák meg a hétvége slágerborát.

A fesztiválon tudásszomjukat is csillapíthatják a látogatók; bár a VinCE Bár ingyenes kurzusain néhány nap alatt beteltek a jó rozé titkát kereső, vagy épp a balatoni szőlőfajták jellegzetességeit bemutató programok, a szerencsések néhány előadásra még regisztrálhatnak és megtudhatják például, hogyan készült Blaha Lujza kedvenc süteménye. A borimádók másik kedvenc helyszíne várhatóan a Kóstolószalon lesz, ahol egy-egy órára a borvilág olyan egzotikus pontjaira kirándulhatnak a látogatók, mint Törökország, Kína, vagy épp Chile. A legnagyobb kalandorok pedig Balaton-barát, elektromos yacht fedélzetén hajózhatnak ki, hogy a szakértő mancsaft tolmácsolásában a vízen száguldva szerezzenek újabb borélményeket a tematikus kurzusokon.