A növényfajták elismeréséről, a NÉBIH kísérleti eredményei alapján, egy magas szintű szakmai bizottság dönt, amelyről – immár harmadik éve – a nemesítők, fajtatulajdonosok, fajta képviselők ünnepélyes keretek között fajtaelismerő okiratot vehetnek át.
Idén első alkalommal január 26-án 8 szántóföldi növényfaj 55 új fajtájának az okiratát adta át a NÉBIH 16 fajtatulajdonos, illetve cég képviselői részére az AgromashExpo-n, az AMC programja keretében.
A fajtaelismerésről
A NÉBIH évente átlagosan 18 szántóföldi növényfaj mintegy 300 fajtáját vizsgálja a saját kísérleti hálózatán belül. A vizsgálat során termeszthetőségi tulajdonságokat, termésmennyiséget és –minőséget, valamint növényegészségügyi szempontokat egyaránt figyelembe vesznek a szakemberek.
A vizsgálat célja, hogy kiszűrjék azokat a fajtákat, amelyek nem felelnek meg a korszerű növénytermesztési követelményeknek, nem jelentenek genetikai előrelépést, illetve, kórtani tulajdonságaik, betegségekre való fogékonyságuk miatt, károsíthatják a környezetet. A fő cél, hogy a gazdák nagy termőképességű, jó termesztési tulajdonságú, gazdaságosan termeszthető fajtákhoz jussanak, így a fogyasztók asztalára egészséges és jó minőségű termékek, élelmiszerek kerüljenek.
2016.12.05.-én állami elismerést kapott fajták
CÉG | FAJ | FAJTA |
Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. | Őszi káposztarepce | INV1024 |
RAPOOL Hungária Kft., 8132 Lepsény, Vasút u. 57. | Őszi káposztarepce | Hamilton |
Saaten- Union Hungaria Kft., 8132 Lepsény, Vasút út 57. | Őszi búza | Cameleon |
| Őszi árpa | SU Ellen |
| Tritikalé | SU Agendus |
Karintia Kft., 9800 Vasvár, Mártírik útja 50. Kft. | Őszi káposztarepce | Randy |
| Őszi búza | Bajazzo |
Limagrain Central Europe SE agyarország fióktelepe., 2040 Budaörs, Gyár u. 2 | Őszi káposztarepce | Alicante |
| Őszi búza | Aigle |
| Napraforgó | LG5697 CLP |
KWS Magyarország Kft., 9027 Győr, Gesztenyefa u. 4. | Őszi káposztarepce | Umberto KWS |
Syngenta Magyarország Kft., 1123 Budapest, Alíz u. 2 | Őszi káposztarepce | SY Harnas |
| Napraforgó | SY Gracia CLP |
Monsanto Hungária Kft., 1133 Budapest, Váci út 96-98. | Őszi káposztarepce | Kwark
|
RAGT Vetőmag Kft., 2040 Budaörs, Keleti u. 7. | Őszi káposztarepce | RGT Litzz |
Euralis Vetőmagkereskedelmi és Termelő Kft., 1118 Budapest, Rétköz u. 5. | Őszi káposztarepce | ES Imperio |
Saatbau Linz Hungária Kft., 9400 Sopron, Táncsics major | Őszi búza | Asli |
| Őszi árpa | Monroe |
MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Martonvásár, 2462 Brunszvik u.2. | Őszi búza | Mv Kondás |
| Őszi zab | Mv Istráng |
| Tönkölybúza | Mv Vitalgold |
| Tritikalé | Mv Talentum |
Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft., Szeged | Őszi búza | GK Arató |
| Napraforgó | GK Petrus CLP |
Betamag- Trade Vetőmag Kft., 5540 Szarvas Kossuth u. 31-33 | Őszi búza | Vyckor |
Isterra Magyarország Kft., 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14. | Őszi búza | Basilio |
Dr. Dobos Georg, Ausztria 1180 Wien, Gentzgasse 129/1/10 | Mák | Motor |

