Becsült olvasási idő: 5 perc
9 százalékkal nőtt a vitaminok és étrendkiegészítők forgalma

Legnagyobb mértékben a C- és B-vitamin, valamint egyes recept nélkül kapható gyógyhatású készítmények iránt nőtt a kereslet. Patikákra 85, a kiskereskedelem egyéb üzleteire 15 százalék jutott a vitaminok és étrendkiegészítők kiskereskedelmi eladásából.

A vitaminok és étrendkiegészítők kiskereskedelmi forgalma meghaladta a 27 milliárd forintot idén az első nyolc hónapban. Ez 9 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Legnagyobb arányban a C- és B-vitamin eladása növekedett, 19, illetve 11 százalékkal, valamint 10 százalékkal néhány olyan étrendkiegészítőé, amellyel egy-egy konkrét egészségügyi problémát kezelnek. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat.

„A magyar lakosság egyre inkább törekszik egészségtudatosan élni, amit tükröz, hogy mind több vitamint és más étrendkiegészítőt adnak el a gyógyszertárakban, valamint a különböző kiskereskedelmi üzletekben” – állapítja meg Osztoics Bernadett, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. „Idén január és augusztus között a termékcsoport összes bevételének egynegyede úgynevezett egyéb étrendkiegészítőkre jutott, amelyekkel egy-egy konkrét egészségügyi problémát, mint például a prosztata nagyobbodását, diabéteszt, izületi fájdalmat vagy mást kezelnek, illetve tünetek csökkentésére szolgálnak. További 23 százalékkal részesedtek az összes bevételből multivitaminok és ásványi anyagok, amelyek betegségek megelőzését szolgálják.”

A C-vitamin piaca nőtt legdinamikusabban; 15 százalék feletti piaci részesedést ért el legutóbbi nyolc hónap alatt. Főleg a nagyobb kiszerelésben kapható termékek iránt emelkedett a kereslet.
Szintén magas, 13 százalék a magnézium, 9 pedig a kalcium részaránya, a vitaminok és étrendkiegészítők értékben mért forgalmából.

Ami a patikán kívüli üzletek bevételét illeti, figyelemre méltóan növekedett a kalciumnál 11, egyéb étrendkiegészítőknél 10, valamint C-vitaminnál 8 százalékkal.
A patikán kívüli összes eladásból legnagyobb részaránnyal, 34 százalékkal az egyéb étrendkiegészítők részesednek. Utánuk a multivitaminok és ásványi anyagok következnek 24, C-vitamin 14, valamint a magnézium 10 százalékkal, értéket tekintve.

Hasonló sorrendben oszlik meg a gyógyszertárak teljes forgalma is a legnagyobb szegmensekből: egyéb étrendkiegészítőkre 24, multivitaminokra és ásványi anyagokra 23, továbbá C-vitaminra 16, míg magnéziumra 14 százalék jutott, 2013. január-augusztus során, érték szempontjából.

A vény nélkül kapható gyógyszerek és gyógyhatású készítmények teljes piacán legnagyobb részaránnyal a vitaminokra és étrendkiegészítők állnak a dobogó felső fokán, 30 százalékos piacrésszel, értéket tekintve. Utánuk következnek a fájdalomcsillapítók 15, köhögéscsillapítók és megfázás elleni szerek pedig 6 százalékos mutatóval.

Táblázat. A vitaminok és étrendkiegészítők patikán kívüli – értékben mért – eladásából a legnagyobb forgalmú szegmensek piaci részesedése. Százalékban.

Szegmens                                    2012. január-augusztus      2013. január- augusztus

Egyéb étrendkiegészítők                                 33                                           34
Multivitaminok és ásványi anyagok                  25                                           24
C-vitamin                                                         13                                           14
Magnézium                                                      10                                           10
Kalcium                                                             6                                              6
Omega3 6 6

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató, vezető globális vállalat.

Táblázat. A vitaminok és étrendkiegészítők patikában történő – értékben mért – eladásából a legnagyobb forgalmú szegmensek piaci részesedése. Százalékban.

Szegmens                                 2012. január-augusztus             2013. január- augusztus

Egyéb étrendkiegészítők                               24                                                24
Multivitaminok és ásványi anyagok                24                                                23
C-vitamin                                                       14                                                16
Magnézium                                                    13                                                14
Kalcium                                                          10                                                10
B-vitamin                                                         9                                                   9

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató, vezető globális vállalat.