Budapest az egyetlen olyan világváros, ahol a patkányok sem közegészségügyi, sem gazdasági kárt, sem környezeti problémát nem okoznak. A környező településekről bevándorló, valamint az áruszállítás során behurcolt, szórványos patkányfertőzöttség évről évre csökken, tavaly a főváros 226 ezer objektumában mindössze 255 esetben vált ismertté patkányfertőzöttség, vagyis az összes budapesti objektum mindössze 0,11 százalékában bukkantak a kártevőre.
A patkánymentesítés díját Budapest Főváros Önkormányzata fizeti, vagyis az az állampolgároknak nem jár fizetési kötelezettséggel.
Budapesten 1970-ben még becslések szerint kétmillió patkány élt, amelyek évente 300-400 millió forintos kárt okoztak. A főváros 1971-ben rendelte el Budapest teljes, 525 négyzetkilométeres területének patkánymentesítését. A munkára kiírt pályázatot a Bábolna Környezetbiológiai Központ és a Bábolnai Fertőtlenítő Állomás (a most nyertes kft. jogelődje) nyerte meg. E munkálatok az elmúlt negyven évben folytatódtak a főváros finanszírozásával, vagyis sem a lakosságnak, sem az intézményeknek, sem az üzemeknek nem kellett fizetniük a patkánymentes állapot megőrzéséért.
Aki Budapest közigazgatási határán belül patkányelőfordulást észlel, jelentse be a Bábolna Bio Kft-nek (telefon: 432-0412, fax: 432-0401, e-mail: [email protected], cím: 1107 Budapest, Szállás utca 6.) vagy a vállalkozó munkáját ellenőrző Budapest Főváros Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének (Epidemiológiai Főosztály DDD osztálya, 1138 Budapest, Váci út 174., telefon: 465-3859, 465-3000).

