Eddig még nem volt olyan típusú ügyfélkonfliktus, mint amilyet a Publicis-Omnicom egyesülés (POG) hozott felszínre. A Publicishez tartozó Leo Burnett ugyanis 1954 óta a Philip Morris dohánygyártó vállalat ügynöksége, az Omnicomhoz tartozó AMV BBDO, Alma DDB és OMD pedig pont az ellenérdekelt félnek, a Nicorette-nek és a Tobacco Free Florida nevű szervezetnek dolgoznak – írja az Adweek.
A két vállalat alapfilozófiájában is vannak eltérések. Leo Burnettről, a Marlboro Man megálmodójáról például majdnem csak olyan kép készült, amelyen cigarettázik, miközben Bill Bernbach, a DDB legendás társalapítója soha nem volt hajlandó dohányipari cégnek dolgozni. Ráadásul a Leo Burnett hatalmas chicagói irodája volt az egyik utolsó olyan irodaház, ahol Chicagóban megtiltották a dohányzást. Az Omnicom, valamint a Lei Burnett nem kívánt nyilatkozni az ügyben az Adweeknek.
A Philip Morris amerikai szóvivője az Egészségügyi Minisztérium floridai kirendeltségének azt nyilatkozta, amikor az Omnicom-Publicis egyesülésről kérdezték, hogy nem követték az egyesülés folyamatát. „Nekünk is át kell gondolnunk a helyzetet. Mindnyájunkat meglepett” – mondta.

Becsült olvasási idő: 1 perc
A cigi hozza a bajt az Publicis-Omnicomra
Eddig még nem volt olyan típusú ügyfélkonfliktus, mint amilyet a Publicis-Omnicom egyesülés hozott felszínre. A Publicishez tartozó Leo Burnett ugyanis 1954 óta a Philip Morris dohánygyártó vállalat ügynöksége, az Omnicomhoz tartozó AMV BBDO, Alma DDB és OMD pedig pont az ellenérdekelt félnek, a Nicorette-nek és a Tobacco Free Florida nevű szervezetnek dolgoznak.
