Miskolcon, Debrecenben, Fóton és Szolnokon nem tudták megmondani, hogy mikorra várható a nyitás, Budakalászon és Szegeden pedig nem is vették fel a telefont. Az áruházak mellett az üzletsorok sem nyitottak ki. Bár a csütörtöki leltározásra felhívták a figyelmet a Cora honlapján, a pénteki zárva tartásra nem, és az olvasó beszámolója szerint annak okáról a biztonsági őrök sem tudtak felvilágosítást adni a helyszínen érdeklődőknek. Az Index
megkeresésére a legtöbb áruházban technikai okokkal magyarázták a zárva tartást, több helyen elmondták, még ők sem tudják, hogy kinyitnak-e pénteken az üzletek. Az ügyben megpróbálták megkeresni a Cora kommunikációs osztályát is, egyelőre azonban nem vették fel a telefont.
Az üzletek egyébként sem tartanak már nyitva sokáig a Cora színeiben: a láncot ugyanis megvásárolja az Auchan tulajdonosa, a tranzakció elől múlt hét szerdán hárult el az utolsó akadály is, amikor az Európai Bizottság rábólintott a felvásárlásra.

