hero
Becsült olvasási idő: 1 perc
Kutatóközpontot nyitott a Danone
2023 február 6-án nyílt meg a Danone új kutatási és innovációs központja.

"A technológia és a tudomány elképesztő ütemben fejlődik, ezzel pedig az FMCG szektornak is lépést kell tartania" - írja a cég közleményében. A Daniel Carasso Nemzetközi Kutatási és Innovációs Központ Paris-Saclay területén nyílt meg és a felavatásán a Danone vezérigazgatója, Antoine de Saint-Affrique mellett, a francia miniszterelnök, Elisabeth Borne is részt vett.

Daniel Carasso Nemzetközi Kutatási és Innovációs Központ - Forrás: Danone

Az új intézmény a friss tej-, és növényi termékek fejlesztését végzi. A több mint 550 munkatársat – köztük világszinten is elismert kutatókat – foglalkoztató központ elsősorban olyan szegmensekkel foglalkozik majd ezen a területen, mint a speciális táplálásterápia lehetőségei, a bélmikrobiom és a fermentációs folyamatok kutatása. A jövő innovációinak feltérképezése mellett a Danone nagy hangsúlyt fektet terméktervezésre, a fogyasztói tapasztalatok termékfejlesztésbe való beültetésére, valamint a környezetbarát csomagolások kifejlesztésére.

forrás: Danone

Az épület 5 szinttel és összesen több mint 3500 m² alapterülettel rendelkezik. A B Corp™-minősítéssel ellátott létesítményt úgy tervezték meg, hogy a környezetre gyakorolt hatásait minimálisra lehessen csökkenteni. Fából készült keretekkel, fotovoltaikus panelekkel, geotermikus fűtéssel és hűtéssel, valamint vízvisszanyerő rendszerrel látták el. Az épület az első olyan európai kutatóközpont, amely az alacsony szén-dioxid-kibocsátású minősítést viselheti.

„A saclay-i Daniel Carasso Központ egy multifunkciós létesítmény, ami az előttünk álló évtizedekben számos fontos termékinnovációnak ad majd otthont. A központ egyfajta kapocs is: a fogyasztói igények és a tudomány találkozását hivatott megvalósítani" – mondta Verónica Vargas, a Danone közép-kelet-európai kutatásfejlesztési vezetője.