Becsült olvasási idő: 4 perc
„A Facebook kiénekelte a sajtot a kisvállalatok szájából”

A tíz leggyakrabban használt marketing eszköz közül hat online, a sajtóhirdetés kiesett a Facebook hirdetés pedig bekerült a top 10-be – derül ki a Marketing Commando szeptemberi onlinefelmérésből.

A legjelentősebb változás, hogy Facebook hirdetés hat helyet lépett előre az elmúlt évhez képest és ötödikként bekerült a tíz leggyakrabban használt marketing eszköz közé. A válaszadók 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen hirdet a Facebookon – a múlt évben 22 százalék volt az arány.

„A Facebook kiénekelte a sajtot a kisvállalatok szájából és minden eddiginél eredményesebben vette rá őket, hogy hirdessenek. Ebben több tényező is szerepet játszott: a Facebook divatos, ugyanakkor olcsó és mérhető – ez már önmagában is vonzó. Emellett nem elhanyagolható a cégvezetőt érő közösségi hatás: a kisvállalkozó ugyanúgy fogyasztója, azaz nézője és olvasója a Facebooknak, mint bárki más és rendszeresen látja az övéhez hasonló cégek reklámjait” – mondta Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a felmérést végző Marketing Commando vezető tanácsadója.

Hozzátette: Gyakran előfordulhat, hogy saját konkurensének a hirdetéseivel találkozik szembe a vállalkozó a Facebookon. Mindez, valamint, hogy a hirdetés lehetősége mindig szem előtt van, hatékonyan ösztönöz a kipróbálásra.

2009.                                                          2012.                                        2013.
Az Ipsos és Marketing               A Marketing Commando          A Marketing Commando
Commando kutatása                 online felmérése alapján        online felmérése alapján
alapján

1. Honlap                                    Honlap                                       Honlap
2. Nyomtatott sajtó                      Facebook oldal                         Facebook céges oldal
3. Szórólap                                 Ajánlás                                      Ajánlás
4. Direct mail                              Szórólap                                    Google Adwords á+1
5. Akciók                                    Adwords (PPC) hirdetés             Facebook hirdetés á +6
6. Hírlevél                                  Árakció                                       Szórólap -3
7. Ajánlások gyűjtése                 Keresőoptimalizálás                   Árakció -1
8. Kültéri plakát                          Linképítés                                  Keresőoptimalizálás -1
9. Hűség program                      Kupon (Saját készítésű)             Linképítés -1
10. Rádió reklám                       Sajtóhirdetés                              Kupon (saját készítésű) -1

A kis- és közepes vállalkozások által használt reklámeszközök 10-es toplistája.

Forrás: www.marketingcommando.hu

Kitúrta a sajtóhirdetést a Facebook

A sajtóhirdetés nem került az első tíz leggyakrabban használt eszköz közé. A felmérés adatai szerint a kisvállalati hirdetők aránya nem változott, hanem más eszközök használata került előtérbe. A válaszadók 20 százaléka használja, ami lényegében megegyezik a múlt évivel (22%).

A sajtóhirdetés a kisebb árbevételű cégek között veszített a népszerűségéből, éppen a Facebook hirdetés javára.

A Facebook hirdetés az 50 millió forintnál kisebb éves árbevételű vállalkozások körében kedvelt különösen, a megkérdezettek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használja. Minél nagyobb a cég árbevétele, annál kisebb arányban használ Facebook hirdetést, a 200 millió forint éves árbevétel feletti vállalkozásoknál pedig már nincs a top 10 eszköz között, miközben a sajtóhirdetés igen.

Bevételarányos marketing eszköztár

A tíz leggyakrabban használt marketing eszköz közül hat online. A honlap továbbra is a legnépszerűbb, amit a cégek 78 százaléka használ, szinte ugyanannyian, mint egy éve. A megkérdezett kisvállalkozások 59 százaléka használ Facebook céges oldalt, 45 százalékuk ajánlást és 36 százalékuk Google Adwords hirdetést.

A cégek forgalma alapvetően befolyásolja, hogy milyen marketingeszközöket használnak. A legkisebb bevételű cégek a mindenki által leggyakrabban használt eszközöket, a honlapot, a Facebook oldalt, ajánlásokat és a Facebook hirdetést alkalmazzák. A nagyobb, kettőszázmillió forint feletti árbevétel feletti cégek eszköztára jóval szélesebb, náluk jelentős a direkt értékesítést célzó és tömegmarketing eszközök használata.

A marketingtörténelem megismétli önmagát?

„Ahogyan az internet a marketinget, úgy demokratizálja a Facebook a hirdetést. Korábban az internet elterjedése elérhetővé tette a marketinget a kisvállalkozások számára. Ma úgy tűnik ugyanez történik: a Facebook révén még kisebb befektetéssel lehet eredményesen reklámozni, ami tömegesen teheti elérhetővé az online hirdetések használatát a kisvállalkozásoknak”- vélekedett Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő.