A nemzetközi tanácsadó összeállításában szereplő vállalatok 64 százaléka számít e tekintetben a helyzet romlására, míg júliusban arányuk még csak 11 százalék volt. Sőt 2009. február óta először fordult elő, hogy a pesszimisták többen voltak, mint az optimisták.
A megkérdezett 300 vállalatvezető közül a júliusi duplája, azaz 60 százaléka mondta azt, hogy a frank erősödése miatt veszteséget kellett elszenvednie.
A gépgyártók szakmai szervezete már a múlt héten megkongatta a vészharangot, mondván, a frank erősödése több kisvállalat létét fenyegeti a gép- és elektromos ipari ágazatban.
A svájci kormány már bejelentett egy kétmilliárd svájci frankos mentőcsomagot a leginkább érintett vállalatok számára, de ennek a részletei még kidolgozásra, illetve parlamenti jóváhagyásra várnak.

Becsült olvasási idő: 1 perc
A félelem szele megcsapta a kis- és középvállalatokat is
Egyre nagyobb aggodalommal figyelik a svájci frank erősödését a kis- és középvállalatok is az Ernst and Young kedden publikált felmérése szerint.
