2012. első félévét vizsgálva az első negyedévben 0,6%-kal nőtt, második negyedévében viszont 2,7%-kal (áprilisban 2,7%-kal, májusban 3%-kal, júniusban 1,7%-kal) csökkent a megvásárolt árumennyiség: a féléves mérleg 1,1% visszaesés.
Forintjainkat számlálva az első féléves 3792 milliárd forint költekezés 213 milliárd forinttal volt több az előző év első félévében az áruházakban hagyott pénzünknél.
Az élelmiszerpiac hullámzott az első félévben, áprilisban és májusban csökkent, a többi hónapban nőtt. Élelmiszerekre 1738 milliárd forintot költöttünk fél év alatt, 121 milliárd forinttal többet a tavalyinál. A költekezés értékéből az 5- 6% körüli élelmiszer áremelkedés sokat lefaragott.
Üzemanyagokból 2,9%-kal kevesebbet tankoltunk júniusban, mint egy évvel korábban. Első félévben minden egyes hónapban kisebb volt értékesített üzemanyag mennyiség, áprilisban volt a legnagyobb a visszaesés, 4%-os mértékkel. A pénz azonban ugyanúgy elfolyt, mint a mellélöttyintett üzemanyag, hiszen a 740 milliárdnyi tankolás 85 milliárddal több volt a tavalyinál.
A kereskedelem visszaesésének legfájóbb pontja, hogy iparcikkekből kevesebbet vásároltunk az első félévben, ezen belül pedig legnagyobb mértékben a bútor, a műszaki cikkek értékesítése esett vissza az egy évvel ezelőttihez képest, az első negyedévben 5%, a második negyedévben 11,5%-kal: ezen a területen a foci EB sem segített.
A további kilátások továbbra is a gazdaság általános helyzetétől függnek. A döntő tényező a reáljövedelmek, ezzel is összefüggésben pedig az infláció alakulása (elsősorban az élelmiszereknél és az üzemanyagoknál). Az élelmiszerpiacon előreláthatóan nem várható az inflációs nyomás mérséklődése, sőt, egyes területeken további, remélhetően csak kisebb áremelkedés várható. Az üzemanyagpiac helyzete is bizonytalan, ahol nem csak a világpiaci árhullámok, hanem a forint árfolyama is árbefolyásoló tényező.
A nemzetközi hiteltárgyalások döntő mértében befolyásolják a fogyasztási piac kilátásait is. Biztató hiteltárgyalások mellett erősödhetnek a gazdasági teljesítmények.
A befektetői és a fogyasztói bizalom erősödése forintokat hozhat a kereskedelem konyhájára is, akár már karácsonyra.
Továbbra is súlyos veszteség az adókat fizetőknek és a költségvetésnek a feketézés. Az élelmiszerkereskedelemben a 27% áfa-kulcs tarthatatlan, ezért meg kell vizsgálni egyes alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentési lehetőségeit.

