Az árstop tavaly áprilisi kivezetése után 2023 júniusától kellett az alapvető élelmiszerek 20 termékcsoportjánál kötelezően akciókat hirdetniük az üzleteknek. A Nemzetgazdasági Minisztérium júliustól ezt megszüntette azzal az indoklással, hogy az intézkedés elérte a célját, a kormány sikeresen leszorította az inflációt, amiben szerintük a kötelező akciózásnak és az online árfigyelő rendszernek komoly szerepe volt. Cikkünk eredetileg a Store Insider magazin július-augusztusi, nyári számában jelent meg.
A kereskedők üdvözölték az intézkedés kivezetését
Az infláció leszorításához a kormánnyal együttműködve a kereskedők is igyekeztek hathatósan hozzájárulni – állítja az Országos Kereskedelmi Szövetség, amely egyébként üdvözli a kötelező akciózás július 1-től történő kivezetését. Szerintük a kereskedők és a termelők mellett a fogyasztók is jól járnak a kötelező akciózás kivezetéssel, hiszen a kiskereskedők a fogyasztói szokásokhoz, elvárásokhoz még jobban igazodó akciókat tudnak indítani, amelyek tovább erősítik a versenyt.
Hasonlóan nyilatkozott Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára is, aki örömmel üdvözli, hogy a piac visszatérhet a saját működési mechanizmusaihoz. Szerinte fontos, hogy a kötelezettség kivezetésével a boltok a saját célcsoportjukhoz igazítva tudják a legjobb kínálatot vagy árat biztosítani fogyasztóik számára. A szakember az elmúlt hónapok tapasztalatait összegezve elmondta: a kötelező akciózás egyik pozitív hozadéka, hogy óriási árversenyt generált, amit a vásárlók is megéreztek.

Ugyanakkor szerinte ezek a túl hosszú akciók egy idő után ellaposodtak, már a vevők sem látták annak hasznát, és olyan nem túl szerencsés piaci átrendeződéseket generáltak, amelyek egészen biztosan nem szerepeltek a jogalkotó szándékai között. Itt elég csak olyan anomáliákra gondolni, mint hogy drágább volt az alacsonyabb zsírtartalmú tej, mint a zsírban gazdagabb, és ez olyan negatív folyamatokat indított el, ami egészen a tejtermelő gazdaságokig begyűrűzött.
Lassan minden visszaáll a normál kerékvágásba
Tehát a kötelező akciózás megszüntetésével fellélegezhetnek nemcsak a kereskedők, de az élelmiszer-termelők és -előállítók is, hiszen július elsejétől megszűnt a piactorzító hatása miatt sokat kritizált kötelező akciózás.
Vannak olyan vélekedések, amelyek elképzelhetőnek tartják, hogy bizonyos termékek olcsóbbak lesznek a jövőben, ha például a kereskedő talál a jelenleginél is olcsóbb beszerzési forrást. Az OKSZ hangsúlyozza, hogy a kötelező akciózás kivezetésének a magyar beszállítók is nyertesei lehetnek, hiszen kiszámíthatóbb termékpályák alakulnak ki, a tervezhetőbb piaci környezetben pedig több hosszú távú beszállítói együttműködés születhet. Az árcsökkentések tehát nem szűnnek meg, a kiskereskedők azonban más, a fogyasztók számára fontosabb termékkategóriákra tudják a hangsúlyt helyezni.
A szakemberek egybehangzóan úgy ítélik meg, hogy továbbra is élénk és akciódús lesz a verseny az élelmiszer-kereskedelemben, és a mindenkori kereslet-kínálat határozza meg, hogy melyik terméknél lesz diszkontár.

A kereskedelmi láncok továbbra is teljes gőzzel akcióznak, csak másként
Az egyes kereskedelmi láncok más-más hangsúllyal reagálnak a kötelezettség kivezetésére, de mindannyian további akciókat ígérnek, illetve a fogyasztóknak adott kedvezményekben kiemelt szerepet kapnak a hűségprogramok, az applikációkban elérhető kuponok. De nézzük meg részletesebben, mi várható egy-egy lánc esetében a jövőben!
Az ALDI-nál a kedvezmény mértéke akár 50-70% is lehet
Az ALDI célja, hogy folyamatosan alacsony árakat biztosítson vásárlói számára, ezért a kötelező akcióknál is több esetben a jogszabályi előírásokon felüli kedvezményt nyújtottak: 20 termékkategóriában számos alkalommal volt nagyobb a kedvezmény mértéke, mint az előírt 15%.
Az áruházlánc stratégiája július 1-je után sem változik: a beszállítókkal folytatott tárgyalások során elért árengedményeket azonnal továbbadja a vásárlóinak, hogy mindig a legjobb ár-érték arányt kínálja – válaszolta megkeresésünkre a diszkontlánc.
Ennek a gyakorlatnak volt köszönhető, hogy az ALDI csökkentette először a vaj, majd a trappista sajt árát, később pedig összesen 6 lépcsőben mérsékelte több száz termék bolti árát. Az akciók esetében a kedvezmény mértéke a korábbi gyakorlathoz hasonlóan akár 50% is lehet, üzletnyitások alkalmával pedig akár a 70%-ot is elérheti.
Az Auchannál idén több mint 7000 termék lett olcsóbb
Az Auchan hosszú távú üzletpolitikája értelmében a vásárlóerő megtartása az elsődleges szempont, ennek érdekében eddig is folyamatos akciók és ajánlatok voltak az áruházainkban – tudtuk meg Sárközi Adél kommunikációs vezetőtől. Hozzátette: idén több mint 7 ezer termékük lett olcsóbb, ezenfelül hetente 3 ezer terméket adnak OkAuchan áron, amikor a kedvezmény mértéke 15%-tól akár 40%-ig is terjedhet. Ez a termékkör hetente-kéthetente változik, hogy mindenki megtalálja köztük a kedvére valót.
Egyes termékeket továbbra is „padlóáron” kínálják a CBA és Príma üzletek
Továbbra is megtartják a korábbi kormányzati kezdeményezést, és jóval a piaci ár alatt, beszerzési árhoz közel tartják az alapvető élelmiszerek árait a CBA és PRÍMA üzletekben - derül ki a cég közleményéből.
A bolthálózat ezzel a magyar családokat és háztartásokat kívánja támogatni – nyilatkozta – Breier Péter, a boltokat üzemeltető Vörösvár Kft. tulajdonosa. A hatósági árakat megtartva, a mennyiségi korlátozást viszont eltörölve kínálják az alapvető élelmiszereket. A cég üzleteiben csak az elmúlt negyedév eladási számai alapján több mint 300 ezer terméket vásároltak ezen az árszinten.
Legnagyobb mennyiségben a csirkemellfilé, tej és burgonya fogyott, amely teljes egészében Magyarországról származott, a vállalat ugyanis kiemelten támogatja a hazai gazdaságokat, termelőket, feldolgozókat és nagykereskedőket. Közleményük szerint boltjaik továbbra is „padlóáron” kínálják a népszerű termékeken túl a kristálycukrot, sertéscombot, étolajat, tojást, beszerzési áron ajánlják a lisztet és a csirkefarhátat, és megtartják a 90% feletti hazai termékarányt.
Hetente több száz termék akcióban a COOP-nál is
A Coop akciós politikáját jelenleg is a heti akciók jellemzik, amelynek keretében hetente több száz termék van folyamatosan akcióban az év folyamán. Az kötelező akciózás annyiban befolyásolja az akciós struktúrát, hogy az üzletlánc a mindenkori piaci viszonyoknak megfelelően tudja az akciós termékválasztékot alakítani, hogy a vásárlók számára a legkedvezőbb ajánlatokat tudja biztosítani mind árak, mind akciós árualap volumenének tekintetében – közölte a Coop. A bolthálózat szerint mivel az FMCG-szektorban nagyon erős a piaci verseny, így a vásárlók arra számíthatnak, hogy a kötelező akciózástól függetlenül is a kedvező árakkal találkozhatnak majd az üzleteikben.
A Coop a kötelező akciózás időszakát értékelve úgy nyilatkozott, hogy az egyes termékkörökben a hosszú idő alatt kialakult kereslet-kínálat piaci – egyensúlyi – folyamatokba történő külső beavatkozások belső torzulásokat okozhatnak, amelyek negatívan hatnak a versenyképességre és költséghatékonyságra. Ugyanakkor olyan üzleti alkalmazkodásra kényszerítik a piaci szereplőket, amelyet külső hatások nélkül nem biztos, hogy meglépnének.
A Lidlnél az akciós termékek száma továbbra sem fog csökkenni
Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium határozata értelmében már nem kötelező hatóságilag az árengedmények alkalmazása, a Lidl Magyarország áruházaiban továbbra is megmaradnak a kedvezményes árak és az akciók. A piacvezető kiskereskedelmi áruházlánc folytatja az árak „befagyasztását”, és tartós árcsökkentési programja keretében újabb 100 termék árát mérsékli: tartósan kevesebbe kerülnek például a felvágottak, friss húsok, pékáruk, tejek és tejtermékek, kávék, grilltermékek, csokoládék és ostyák. Az árcsökkentés mértéke akár a 33%-ot is elérheti.
Az akciós termékek száma a jövőben sem fog csökkenni a diszkontláncnál – jelentette be a Lidl, és folyamatosan figyelemmel kísérik a vásárlói igényeket, és minden esetben arra reagálva döntenek arról, hogy hétről hétre mely árucikkekhez juthatnak olcsóbban a vásárlók. Megmarad a már jól ismert tartós árcsökkentési program is, aminek köszönhetően 2024 májusában már 700 termék volt tartósan olcsóbb az egy évvel ezelőttihez képest. Az áruházlánc ezeken túl a Lidl Plus hűségprogramja keretében még több akciót kínál.
A PENNY a jövőben is hétvégi és hétindító extrákkal is várja a vásárlóit
A kötelező akciózás megszüntetésének ellenére a PENNY vásárlói továbbra is nagyon kedvező ajánlatokkal találkozhatnak majd az élelmiszerlánc akciós újságjaiban, minden termékkategóriát illetően, tudtuk meg a PENNY hozzánk eljuttatott válaszából.
A diszkontlánc hangsúlyozta, bár a beszerzési ár alatti értékesítés megszűnik, ami természetesen felfelé korrigálhatja néhány, korábban hatósági akcióval érintett termék árát, ugyanakkor a PENNY a továbbiakban is akár 30-40%-os, hétvégi és hétindító extra ajánlatokkal várja vásárlóit, a PENNY kártya használói számára pedig extra kedvezményekkel készül.
Továbbra is dübörög a SPAR akcióterve
A SPAR legfontosabb céljai között szerepel a vásárlók a jó ár-érték arányú termékekkel való ellátása. Annak érdekében, hogy a vevőink kisebb, vagy akár nagyobb bevásárlásaikat a legkedvezőbb áron tudják megtervezni, létrehoztuk a SPAR Akciótervet – tájékoztatott Maczelka Márk kommunikációs vezető.
Ennek segítségével a különféle kedvezményrendszerekkel jelentős összegeket takaríthatnak meg a vásárlásaik során. Ilyenek pl. a hetente frissülő sárga árcímkés termékek, amit online katalógus mutat be, így előre kiválaszthatók a vásárlók számára leginkább megfelelő árucikkek. Emellett több mint 1000, ún. piros címkés termék árát hetente ellenőrizzük, és mindig alacsonyan tartjuk.
Sokat spórolhatnak a vevők, ha hétvégén látogatnak el a SPAR és INTERSPAR üzletekbe, hiszen péntektől-vasárnapig további extra kedvezmények várják őket. Garantáltan jó minőségűek, és a legjobb ár-érték arányban kerülnek a polcokra a SPAR saját márkás termékei. Az ország egyik legnagyobb hűségprogramja, a SuperShop – amelynek a SPAR is tagja – már hosszú évek óta folyamatosan megújuló akciós ajánlatokkal kedveskedik a pontgyűjtő program tagjainak.
Emellett a SPAR folyamatosan fejleszti online megoldásait. A MySPAR mobilapplikáció rengeteg hasznos információ és szolgáltatás mellett SuperShop pontok gyűjtésére és egyedi kedvezmények igénybevételére is lehetőséget teremt.
A Tesco több száz háztartási termék árát csökkentette
Több száz háztartási termék árát tartósan csökkentette, illetve június végétől minden saját márkás női intim higiéniai terméke árából elengedte az áfát – így reagált a Tesco a kötelező akciózás kivezetésére, illetve a cég sajtóosztálya azt közölte, hogy a július elseje után is kedvező árakkal, Clubcard-akciókkal, több száz árgaranciás és Bomba áras termékkel várják a vásárlókat.


