Becsült olvasási idő: 1 perc
A Hell hátrányos helyzetű térségben fejleszt

Új, óránként 20 000 palack kapacitású töltősor működik ez év tavasza óta az energiaital-gyártó Hell Energy Magyarország Kft. szikszói üzemében.

A több mint 1 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósítását az Európai Unió és a magyar állam együttesen 480 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.

hellA Hell még azt is közölte: a pályázatban érintett projekt összköltsége közel 1 milliárd (960 millió) forint volt. De a PET töltősor működéséhez kapcsolódó egyéb fejlesztésekkel együtt 1,5 milliárd forint volt a ráfordítás. Az új beruházással a szikszói gyár termékkibocsátási kapacitása megháromszorozódott.

A hátrányos helyzetű borsodi térségben 2011-ben adták át a cég 4,5 milliárd összértékű beruházásában megvalósított szikszói üzemét, ahol eddig fémdobozokba palackoztak.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság tavalyi nettó árbevétele 7,050 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 5,964 milliárd forinttal, míg adózott eredménye 2012-ben 383,6 millió, 2011-ben 333,5 millió forint volt.