hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Henkel javította idei bevétel-előrejelzését

A Henkel a továbbra is kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére erős organikus árbevétel-növekedést és kiváló üzemi eredményt ért el 2026 első félévében - áll a vállalat hétfőn kiadott jelentésében.

„Az árbevétel organikus növekedéséhez ezúttal is mindkét üzletág teljesítménye hozzájárult – mindegyikük magasabb árbevételt és értékesítési volument ért el. Az Adhesive Technologies esetében az alapanyagárak negatív hatásának ellensúlyozására indított árképzési kezdeményezések gyors és következetes megvalósítása is támogatta a magasabb értékesítési árbevételt és volument”

– mutatott rá Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

Csoportszintű árbevétel és eredmény 2026 első felében

A Henkel 10,348 milliárd euró csoportszintű árbevételt ért el 2026 első félévében, ami -0,5 százalékos nominális csökkenő alakulásnak felel meg (II. negyedév: 5,396 milliárd euró, 4,6 százalék).  Az árfolyamhatások -3,9 százalékkal csökkentették (II. negyedév: -2,6 százalék), míg az akvizíciók és leányvállalat-eladások 0,2 százalékkal növelték (II. negyedév: 2,5 százalék) az árbevételt.

Bár az észak-amerikai kiskereskedelmi márkák üzletágának 2025. áprilisi eladása negatív hatással járt, ellensúlyozták a két üzletág 2026 első felében végrehajtott felvásárlásai – különös tekintettel az ATP Adhesive Systems és a Not Your Mother’s akvizíciója. Organikus szempontból (azaz árfolyamhatással és felvásárlásokkal/eladásokkal korrigálva) a Henkel jelentős, 3,2 százalékos árbevétel-növekedést ért el a vizsgált időszakban (II. negyedév: 4,7 százalék).

Az európai régió esetében -1,5 százalékos organikus árbevétel-csökkenés történt (II. negyedév: 0,4 százalék). Ezzel szemben Észak-Amerikában a Henkel jelentős, 2,4 százalékos organikus árbevétel-növekedést ért el (II. negyedév: 3,9 százalék). Az IMEA és az ázsiai/csendes-óceáni térségben kétszámjegyű 14,9 és 10,3 százalékos árbevétel növekedés történt (II. negyedév: 17,4 illetve 10,3 százalék). Latin-Amerikában ezzel szemben organikusan kis mértékben, -1,3 százalékkal, csökkent az árbevétel (II. negyedév: 0,5 százalék).

A korrigált üzemi eredmény (korrigált EBIT) 1,620 milliárd euró volt, ami némileg meghaladja az előző évi 1,614 milliárd eurós értéket.

A Henkel Csoport korrigált árbevétel-arányos eredménye (korrigált EBIT-marzsa) 15,7 százalékra emelkedett (előző év: 15,5 százalék).

„A Henkel 2026 első felében nyújtott kiemelkedő üzleti teljesítménye – amit erős organikus árbevétel-növekedés, valamint a marzsok és az üzemi eredmény további javulása kísért – bizonyítja átalakítási programunk sikerét. Tovább dolgozunk az átalakítás következetes megvalósításán, hogy hosszú távon is erősítsük versenyképességünket, és megalapozzuk a vállalat jövőbeni sikeres működését. A Henkelt a sikeres jövőt szem előtt tartva alakítjuk át, és világos stratégiánkkal jó úton haladunk a további nyereséges növekedés felé”

– mondta Carsten Knobel.

Fotó: Henkel