A Holdról hozott talajmintákban tudott növényt termeszteni a NASA. A projektben igénybe vett „termőföldet” még anno az Apollo-program 11., 12. és 17. missziója során gyűjtötték be az űrhajósok. A kutatók, jelen esetben a tudományos kísérletekben előszeretettel használt lúdfüvet (Arabidopsis thaliana) hajttatták ki a mintákból. A lúdfű a mustárral, a brokkolival, a karfiollal és a kelbimbóval is rokonságot mutat, és szerény méretei, illetve könnyű termeszthetősége miatt tudományos berkekben ideális modellorganizmusnak számít.
A szóban forgó tanulmány keretében minden növény számára 1 gramm holdról származó regolit nyújtott melegágyat a növekedéshez. A tudósok örömmel tapasztalták, hogy az organizmus magjai némi víz és tápanyagok hozzáadása után két nap alatt kicsíráztak a földöntúli talajból.

Bár a kifejlett növények a bolygónk talajában termesztett megfelelőikhez képest kicsit lagymatagok voltak, a kísérlet sikerének fontosságát nem lehet túlbecsülni.
A NASA szerint a küszöbön álló hosszú távú felfedező missziók során az asztronauták kénytelenek lesznek a Holdon és a Marson talált erőforrásokat is felhasználni az élelmiszer-termeléshez, és most úgy tűnik, hogy mindez korántsem földtől elrugaszkodott igény.
A nyitókép forrása: Adobe Stock


