hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 3 perc
„A humor egy nagyon fontos elem egy vezetői eszköztárban is”

Az embereket, kollégákat leginkább a szokásaikon, az általuk kedvelt dolgokon keresztül lehet megismerni. Rovatunkban idén elsőként Szende Attila, a Stühmer Kft. marketingigazgatója mutatkozik be kicsit szokatlan módon, nem csak az „űrkalandot” említve. 

Olvasva azt az 5 dolgot, melyek betekintést engednek Szende Attila mindennapjaiba, egy a humort nem nélkülöző, mindenre és mindenkire kíváncsi, a jövő nemzedéket is aktívan támogató családcentrikus, büszke apukát ismerhetünk meg, aki igyekszik egyensúlyt teremteni a munka és a magánélet szentsége között.

 

EGY
A CSALÁD MINDENEK FELETT

Nemcsak a legnagyobb büszkeségem a családom, de ők jelentik a biztos hátteret is ahhoz, hogy a munkámban kiteljesedhessek. Feleségemet, Zsuzsót, már több mint 33 éve ismerem, 23 éve házasodtunk össze, mindenben számíthatok rá, a gyerekek (Dóri, Dani és Dalma) pedig bearanyozzák az életünket. Igyekszünk olyan szellemben, olyan értékek mentén nevelni őket, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőttek legyenek. És ha már család, akkor muszáj megemlítenem, csokiszínű labrador kutyánkat, Daisy-t és két cicánkat (Dexter és Doki), akik nélkül nehéz elképzelni az életünket. Ezzel el is árultam, nálunk minden „gyerek” D-betűs.   

KETTŐ
A KÍVÁNCSISÁG ÉS A FELFEDEZÉS ÖRÖME

Életemet meghatározza a folyamatos kíváncsiság, és ez hajt előre. Kíváncsi vagyok a körülöttem lévő világra, az emberekre, és az ő történeteikre. Ezek inspirálnak a munkában és a magánéletben egyaránt. A családunk sokat utazik, szeretünk felfedezni új kontinenseket, országokat, és megismerni új embereket, életeket és történeteket. Minden út feltölt és inspirál, s egyben arra is ráébreszt, hogy mi az igazán fontos az életben, és hogy mennyire szerencsés vagyok.  

HÁROM
A HUMOR

„Ez olyan „attilás volt!” – hallom gyakran a munkatársaimtól és barátaimtól, ha valaki egy igazán vicceset mond. Gyerekkorom óta fontos szerepet játszik az életemben a humor. Egyszerűen, szeretem, ha körülöttem jó a hangulat, és ezért teszek is. Azt gondolom, a humor egy nagyon fontos elem egy vezetői eszköztárban is. Már nagyon sok kritikus helyzetben tudott kisegíteni, és elvezetni akár egy probléma megoldáshoz is. Igyekszem olyan emberekkel körül venni magamat, akik értik vagy maguk is művelik a humort. Mert a nap végén, ahogy a Stühmer szlogenje is szól: Az öröm a lényeg.

NÉGY
A SPORT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN

Gyerekkorom óta sportolok, munka mellett, sokszor csak kampányszerűen, de nagy élvezettel. Szeretek focizni, futni és úszni. A sport megjelent a munkámban is, dolgoztam sport-táplálékkiegészítő cégnél, és 5 évig vezettem a Groupama Aréna sales és marketing területét, mindezt a kultikus „szentélyből” irányítva. 
Lelkes fradista vagyok, és a válogatott meccseit is élőben szurkolom végig. A szurkolás olyan energiákat szabadít fel, amire semmi más nem képes. Kikapcsol, összeköt, levezeti a feszültséget és feltölt.

ÖT
A MENTORÁLÁS

Mintegy 30 évnyi marketinges munkával a hátam mögött, ahol olyan ikonikus brandek mellett tanulhattam, mint a Red Bull, a Pöttyös, vagy a Coca-Cola, kötelességemnek érzem, hogy segítsem a jövő generációját. Nehéz eligazodni ebben az őrült világban, nincs könnyű helyzetben a Z és Alfa generáció. A magam példájával és tapasztalataimmal támogatom az ifjú nemzedéket. Külsősként, marketing tantárgyat tanítok gyermekeim középiskolájában (Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium), külsős előadó vagyok több egyetemen (METU, BGE) és nagy büszkeségem, hogy Tudás Híd alapítvány kuratóriumi tagjaként mentorálhatom a jelen középiskolásait, a jövő reménységeit. Üzenetem a fiataloknak mindig ugyanaz: Bármi lehetséges, ha mersz nagyot álmodni!

SZENDE ATTILA – Névjegy

BEOSZTÁS:
marketingigazgató

MUNKAKÖRI FELADATAI:
A Stühmer Kft. marketingtevékenységének irányítása, a stratégia kialakítása és annak KPI-ok mentén történő, hatékony végrehajtása. Kicsit másképp: egy finom csokoládén keresztül, becsempészni az emberek mindennapjaiba egy falatnyi boldogságot.

LEGNAGYOBB KIHÍVÁS:
Maximalistaként elengedni és delegálni a munkában, illetve, megteremteni egy élhető egyensúlyt a munkában és a magánéletben. Ez egy örök küzdelem.

AMIRE A LEGBÜSZKÉBB:
A magánéletben a három csodálatos gyermekemre és a mindenben támogató feleségemre, a munkában pedig arra, hogy sikerült a NASA-val és az Axiom Space-szel is együttműködve, kifejleszteni azt az „űrcsokit”, amit Kapu Tibor kutatóűrhajós magával vitt a Nemzetközi Űrállomásra.

ISKOLAI VÉGZETTSÉG:
Közgazdászdiploma, marketing szakon (ma már MATE, anno GATE)

NYELVISMERET:
Magyar, angol, német


A cikk a Store Insider digitálisan is letölthető 2026. január-februári számában olvasható.
Fotók: Szende Attila