Az American Journal of Hypertension egyik új tanulmánya kiderítette, hogy nem csak a bélrendszer egészségének megőrzése miatt érdemes rákapni a joghurtra. Mint kiderült, heti legalább két adag elfogyasztása 20 százalékkal csökkenti a szív- és érbetegségek, illetve a stroke kialakulásának esélyét is.
A vizsgálatban több mint 74 000, korábban magas vérnyomással diagnosztizált személy vett részt. A szakemberek egy 30 éves nyomon követési időszakon keresztül űrlapok segítségével folyamatosan a joghurtbevitel alakulásáról, és az időszak alatt megjelenő, orvosilag diagnosztizált szív- és érbetegségek, stroke előfordulásáról kérdezték a betegeket.
„Azt feltételeztük, hogy a hosszú távú joghurtfogyasztás csökkentheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát, mivel néhány korábbi, kisebb vizsgálat már rámutatott az erjesztett tejtermékek kedvező hatásaira – fogalmazott egy sajtóközleményben a tanulmány szerzője, Justin Buendia.
„Eredményeink fontos új bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy önmagában vagy a rostban gazdag gyümölcsökben, zöldségekben és gabonákban gazdag diétának részeként a joghurt a szív egészségére előnyös hatást gyakorol – állította a szakember.
A kutatók nem tettek különbséget az egyes típusok között, vagyis elméletileg a görög, az izlandi vagy a hagyományos változat egyaránt jótékonyan hat a szívre.
A tudósok egyelőre nem pontosan tudják az okokat, de azt gyanítják, hogy valami köze van az „érfali merevség" csökkentéséhez. Az érfali merevség még súlyosabb állapotokhoz, például artériaelzáródáshoz vagy vénás trombózishoz vezethet.

