Becsült olvasási idő: 5 perc
A kisebb cégeknek is megtérülnek a kereskedelmi rendszerek

A jogszabályi változások szorítása ellenére is van lehetőség az előrelépésre.

TÁMOGATOTT TARTALOM


Új informatikai megoldások válaszolnak a megváltozott jogszabályi környezetre, például a vasárnapi zárva tartás okozta gondokra. A kereskedők általában veszteségre számítanak, pedig okos tervezéssel a javukra is fordíthatják a folyamatokat. Látva a retail szektor nehéz helyzetét, a Laurel igyekszik innovatív megoldásokat adni partnereinek, amelyekkel élő munkát és költséget takaríthatnak meg, új értékesítési csatornákat tudnak megnyitni – mondja Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Az utóbbi időben több fejlesztés is készült a Laurelnél, amelyek a kiskereskedők számára is elérhetőek, és javítják piaci pozícióikat a működési költségek csökkentésével, míg a folyamatokat átláthatóvá teszik.
A stratégiai döntésekhez elengedhetetlen, hogy a döntéshozó átlássa forgalmának alakulását. Ebben segítenek a cikkelemes kereskedelmi rendszerek, amelyekből az információ több csoportosítási szempont szerint is lekérdezhető. A felhasználók jelenlegi infrastruktúrájuk függvényében könnyen, vagy némi fejlesztéssel, de mindenképp csatlakozhatnak kereskedelmi háttérrendszerekhez – mondta a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője.

Bessenyei István figyelmeztet; el kell fogadnunk, hogy a vevők ragaszkodnak a korábbi komfortérzethez. Ha a boltban a szokásosnál nagyobb a tumultus és ez kellemetlenségekkel jár, akkor a vásárló elpártol. Ilyen probléma lehet a hosszú sor, a lassú kiszolgálás, a nem megfelelő áteresztő képességű kasszazóna, vagy a pénztárgép gyakori hibája. Amelyik kereskedő ezt megérti, jelentős előnyre tehet szert a konkurenciával szemben.

A kereskedőknek javasolják, hogy vezessenek be kereskedelmi háttérrendszereket, ha még nem rendelkeznek ilyennel. Így átlátják a folyamatokat és a készletezést, a rendelést pedig a valós igényekhez igazíthatják. Az árazáshoz célszerű elektronikus polccímkét használni, ezáltal csökkenthető a piac diktálta gyors árváltoztatásokra fordított idő, az alkalmazottak drága idejét hasznosabban, a vevők magasabb színvonalú kiszolgálására lehet fordítani.

Felhőben olcsóbb a rendszer üzemeltetése (Laurel Retail Cloud)

Különösen kis- és középvállalkozások számára jelent problémát, hogy új üzlet indításakor, vagy az informatikai rendszer bővítésekor jelentős egyszeri költségek keletkeznek. Ilyen például a szerver és kiszolgáló munkaállomások vásárlása, új gépek beszerzése. A most kifejlesztett Laurel Retail Cloud egy felhőalapú keretrendszer, amelyben már a Laurel összes kereskedelmi szolgáltatása elérhető. A felhő előnye, hogy nem kell saját szerver, a kereskedő csak annyi erőforrásért fizet, amennyit valóban használ, ami a tapasztalatok szerint eddig minden esetben a költségek csökkenésével járt, de ez a cég igényeinek alapos felmérésével előre is kalkulálható. A Laurel Retail Cloud lefed minden olyan igényt, amelyre egy mai vállalkozásnak szüksége lehet. Az informatikai kapacitás dinamikusan osztható, ez méretezhetőséget és rugalmasságot ad a vállalkozás számára. A felhőben lévő rendszerekhez bárhonnan csatlakozhat a felhasználó, az adatforgalom teljesen biztonságos. További előny, hogy nem kell saját informatikai szakember a rendszer üzemeltetéséhez, a frissítést, hibaelhárítást is a Laurel szakemberei végzik. A felhő nemcsak a kereskedelmi, ügyviteli rendszerek elérésére alkalmas, hanem egyéb, mindennap használt IT megoldásokra is. Ilyen a virtuális szerverszolgáltatás, weblap és webshop üzemeltetése, levelezés, tárhely- és domainszolgáltatás, irodai megoldások – tette hozzá Bessenyei István.

Eladást segítő szoftverek

A magyar kereskedők számára is elérhetővé válik a szoftveres eladástámogató megoldás. A rendszer „megmondja”, az üzletben mely termékeket hová érdemes kihelyezni a polcokon. Ismeri a termékek méretét, így abban is segít, hogy kihelyezésüket optimalizálja, ezzel elkerülhető a zsúfoltság és a vásárlók is kényelmesebbnek érzik a bolti környezetet. Az „okospolc” a Symphony EYC terméke. A társaság a 2014-es Laurel Retail Konferencián történt bejelentés óta szorosan együttműködik a Laurel Cégcsoporttal, így a hazai piacon több új termékkel is megjelenik, többek között olyan rendszerekkel, amelyek a manapság hazánkban is egyre inkább elterjedő Click&Collect szolgáltatásokat támogatják. Ez annyit jelent, hogy a vásárló egy webáruházban kiválasztja, mit szeretne egy adott boltban megvásárolni, leadja a rendelést, majd mire a boltba ér, előkészítik azt. Így a vevő megspórolja a sorban állást és a hosszas, keresgélésre fordított időt.

Könnyebbség az EKÁER használatában

Sok vállalkozást felkészületlenül ért az EKÁER bevezetése, a tulajdonosok nehézkesen, sok esetben hibásan küldik be az adatlapokat. A Laurel Cégcsoporthoz tartozó ProgAdat Kft. olyan megoldást fejlesztett, amely figyelmezteti a kereskedőt, hogy a szállítani kívánt áru típusa és mennyisége EKÁER bejelentésre kötelezett és elkészíti a regisztrációhoz szükséges állományt is. Tavasszal továbbfejlesztik a szoftvert, akkor már teljesen automatizálható lesz az EKÁER regisztráció.
Már működik a ProStore kereskedelmi rendszer, amelyben elkészülnek a kimenő bizonylatok, árukísérő lapok, számlák. Az új fejlesztés a számlázási és szállítási adatok alapján rendszerezi a rendelkezésre álló nagy mennyiségű adatot és jelzi, ha a súly, vagy az érték alapján a tételt be kell jelenteni az EKÁER-be. Ezzel párhuzamosan a megoldás az adatokból generál egy xml kiterjesztésű dokumentumot, amit egyszerűen csak csatolni kell és beküldeni.

Elegáns és praktikus a tabletkassza

Már rendelhető az első, tableten működő online pénztárgép. Az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy PC-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Az új eszköz 120-130 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló tudású, PC-alapú rendszerek.
Az újdonság előnye, hogy könnyű és minimális a helyigénye, szemben az összetett pénztárgéprendszerekkel, amelyeknél a monitor, a PC, a nyomtató és a billentyűzet sok helyet foglal. A tabletkassza csak méretében kicsi, tudását tekintve „okos pénztárgép”, amelyet összetett kereskedelmi rendszerekhez lehet illeszteni. A táblagéphez pillanatnyilag a Laurel kiskereskedelmi készletvezető rendszerei kapcsolhatók, de igény esetén más rendszerekhez is illeszthető – mondta a forgalmazó Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője.

Kevesen élnek a pályázati lehetőségekkel

Végezetül, egy olyan téma, amely nem kapcsolódik szorosan az informatikához, ám lényeges, hogy az érintettek tisztában legyenek lehetőségeikkel. A kiskereskedők közül ugyanis sokan tájékozatlanság miatt maradnak le az uniós pályázati lehetőségekről. Jellemző, hogy a kisebb vállalkozások vezetőinek nincs ideje, vagy tapasztalata abban, hogyan fejleszthetnének EU-s segítséggel, pedig az elmúlt pár évben az EU-s pályázatok adtak lendületet a kereskedelmi informatika fejlesztésének. A Laurelnek már több éves tapasztalata van a pályázati rendszer működésében, pályázatok megírásában, kivitelezésében. Annak is megoldást tudnak nyújtani már idén, aki még csak vár a megfelelő pályázatra.

Az évek során megismertünk több kereskedelmi működési modellt, számos helyzetre adtunk megoldást, ennek megfelelően már a tervezés, együttgondolkodás szakaszában is partnerei vagyunk ügyfeleinknek, legyen szó komplett kereskedelmi háttérrendszerről vagy akár pályázati tanácsadásról – ismertette Bessenyei István.

Bővebb információ a megoldásokkal kapcsolatban: [email protected] vagy +36 1 599 9988