A kutatás eredményei különösen aktuálisak a 2026-os év eseményeinek tükrében. A rendkívüli aszály és a Duna extrém alacsony vízállása megmutatta, hogy a fizikai klímakockázatok rövid idő alatt közvetlen gazdasági kockázattá válhatnak. Az alacsony vízállás korlátozta a dunai hajózást és az áruszállítást, miközben a Paksi Atomerőmű egyes blokkjainak teljesítményét is vissza kellett fogni. Egy külső gazdasági elemzés a magasabb energiaimportból fakadó többletkiadást 100–200 milliárd forintra becsülte.
„Mindez jól mutatja, miért nem elegendő önmagában a dekarbonizáció. A vállalatoknak egyszerre kell csökkenteniük saját klímahatásukat és felkészülniük azokra a fizikai következményekre, amelyek már most hatással lehetnek az energiaellátásra, az alapanyagokra, a logisztikára és a működési költségekre. A mitigáció és az alkalmazkodás ezért ugyanannak a vállalati klímastratégiának a két oldala, és az ellenálló képesség ezért a hosszú távú működőképesség egyik kulcskérdésévé vált.”
– hangsúlyozta Márta Irén, a BCSDH igazgatója.
Jelentős a különbség a klímacélok és a megvalósítás között
A dekarbonizáció területén az előrelépés elsősorban a mérésben és a célkitűzésben látható, az értéklánc tényleges átalakítása azonban lassabban halad. Egyre több vállalat mér és tűz ki kibocsátáscsökkentési célokat: a válaszadók 71 százaléka rendelkezik konkrét célkitűzéssel, 56 százalékuk pedig már a teljes Scope 1, 2 és 3 kibocsátását méri, szemben a 2024-es 45 százalékkal.
A mérés és a célkitűzés közötti korábbi rés is bezárult: 2026-ban már minden kibocsátáscsökkentési céllal rendelkező vállalat méri ÜHG-kibocsátását. Ugyanakkor a konkrét Net Zero céldátummal rendelkező vállalatok aránya 68 százalékról 59 százalékra csökkent, ami nagyobb óvatosságot és a hosszú távú vállalások megvalósíthatóságával kapcsolatos bizonytalanságot is jelezhet.
A célkitűzés azonban még nem jelent tényleges kibocsátáscsökkentést. Ez különösen az értékláncban látszik: a Scope 3 célkitűzéssel rendelkező vállalatok 37 százaléka még nem kezdett érdemi intézkedésekbe, további 19 százalék pedig csak pilot szintig jutott. Vagyis több mint felüknél a Scope 3 dekarbonizációja még legfeljebb pilot fázisban van. Ezzel szemben a saját működésben, a Scope 1 és 2 esetében mindössze 5 százalék nem kezdte még meg az intézkedéseket.
A fogyasztók zöld átállásában való szerepvállalásának növeléséről szóló irányelv, az EmpCo 2026. szeptember 27-től alkalmazandó szabályai tovább erősítik az elvárást, hogy a környezeti állítások egyértelműek, pontosak és megfelelően alátámasztottak legyenek. A kutatásból nem állapítható meg, hogy a szabályozási változás okozta volna a Net Zero céldátumot vállaló cégek arányának csökkenését, de a szabályozási környezet egyértelműen a megalapozottabb és körültekintőbb klímakommunikáció irányába tereli a vállalatokat.
„Egyre több a mérés és a konkrét cél, de ettől még nem feltétlenül csökken gyorsabban a kibocsátás. Különösen a Scope 3 esetében látunk komoly megvalósítási rést. Közben a Net Zero céldátummal rendelkező vállalatok arányának csökkenése arra utalhat, hogy a cégek óvatosabbá váltak a hosszú távú vállalásokkal. A következő években ezért nem az lesz a valódi kérdés, hogy kinek van Net Zero célja, hanem az, hogy ki tud hiteles és mérhető átmeneti pályát felmutatni hozzá.”
– mutatott rá Borek Flóra, a Deloitte Fenntarthatósági és Klímaváltozási Tanácsadás csapatának szenior menedzsere.
A dekarbonizáció megvalósítási kihívásai mellett egy másik kihívás is kirajzolódik: miközben a klímaváltozás hatásait a vállalatok 86 százaléka már több működési területen is érzékeli, mindössze 25 százalékuk vizsgálta azt, hogy stratégiája vagy üzleti modellje mennyire ellenálló ezekkel a változásokkal szemben. Rendszeres, szcenárióalapú és a döntéshozatalba is beépülő értékelést mindössze 11 százalékuk végez.
Az alkalmazkodásban hasonló végrehajtási rés látható: a vállalatok 58 százaléka már tett konkrét lépéseket a fizikai klímakockázatok kezelésére, ezek azonban jellemzően még nem rendszerszintűek. Az alkalmazkodási intézkedések mindössze 13 százalékuknál épültek be átfogóan a működési, fejlesztési és irányítási döntésekbe.
A kutatás alapján tehát a következő kihívás nem egyszerűen a klímakockázatok felismerése, hanem azok stratégiai és működési döntésekké, majd rendszerszintű alkalmazkodási intézkedésekké alakítása.
A kutatás alapján a következő lépés a klímakockázatok és az alkalmazkodás beépítése az üzleti döntéshozatalba. A reziliencia ebben az értelemben nem különálló fenntarthatósági feladat: azt mutatja meg, hogy egy vállalat mennyire képes felkészülni a változó körülményekre, kezelni azok üzleti hatásait és hosszú távon is versenyképesen működni.
Erre a szemléletre épül a Deloitte Sustainability & Resilience Platform is, amely a fenntarthatóságot a megfelelési feladatokon túl üzleti és stratégiai kérdésként kezeli. A megközelítés összekapcsolja a dekarbonizációt, a klíma- és más üzleti kockázatok értékelését, az alkalmazkodást és a stratégiai tervezést annak érdekében, hogy a vállalatok ne csak reagáljanak a változásokra, hanem hosszú távú üzleti döntéseikben is számoljanak velük.
Borítókép illusztráció: Adobe Stock / kapichka
