A könyvekre eddig mindig, mint a tudás megszerzésének ideális forrásaira tekintettünk, a szóban forgó kötet azonban a tiszta víz előállítására is kiválóan alkalmas. Az innovatív eszközt a Water is Life nevű non-profit szervezet fejlesztette ki, és látszatra semmiben nem különbözik hagyományos társaitól, mi több az oldalain egy, a tiszta víz fontosságát kiemelő olvasmány is megtalálható. A „mű” különlegessége azonban, hogy a konvencionális rendeltetésén túl vízszűrő berendezésként is szolgál, hogy segítségével az afrikai és az ázsiai, harmadik világbeli országok is tiszta vízhez juthassanak, ahol a létfontosságú folyadék esetenként egyenesen mérgező.
A Water is Life a Carnegie Mellon és a Virginiai Egyetem tudósaival karöltve fejlesztette ki ezt az alapjaiban egy high-tech kávéfilterhez hasonló elveken működő eszközt, melynek előállítási költsége mindössze néhány penny, és így olcsó alternatívát jelent a fejlődő országok azon lakosainak, akik csak nehezen (vagy egyáltalán nem) juthatnak tiszta vízhez.
A könyv oldalanként 100 liter, vagyis egy embernek körülbelül 30 napra elég vizet képes megtisztítani.
„Jó lenne, ha széles körben elterjedne az eszköz” – mondta Theresa Dankovitch, a projekthez kapcsolódó kutatás vezetője egy Brian Gartside designer által készített interjúban. „Nincs szüksége energiára és nagyon ötletes.”
Bár ez a különleges tárgy első pillantásra a szűrőkre emlékeztethet, a Wired szerint a kötet inkább a vízben található méreganyagok „méreganyagának” tekinthető. Az olvasmány lapjai ezüstionokat tartalmaznak, amelyeket a vízben tenyésző, káros baktériumok felfalnak és az organizmusok mindennek következtében elpusztulnak.
Fordítás: Zamaróczy Ádám

