Egyéves a boltzár, a kabinet kért egy tanulmányt az NGM-től, ezt ismerte meg a kormány a hétfői ülésén, erről tart sajtótájékoztatót Rogán Antal és Varga Mihály.
Rogán úgy fogalmazott, a kabinet már az elején azt tervezte, egy év elteltével mérlegeli az elért hatást.
Siker
A nemzetgazdasági tárca értékelte a kiskereskedelmi forgalom szerkezetét, megvizsgálták, hogy a létszám tekintetében milyen változások történtek, kíváncsiak voltak szektor átrendeződésére.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a forgalom szerkezetében és növekedésében nem történt jelentős visszaesés, sőt. Az üzletek többsége növelni tudta a forgalmát, jelentette ki.
2015-ben növekedett a létszám a kiskereskedelmi üzletekben, nem igazolódott be a miniszter szerint az előzetes félelem a boltzárral kapcsolatban. Ráadásul betöltetlen állások is vannak a szektorban. A kereskedelmi szerkezet a nagyobb üzletek felől a kisebb üzletek felé tolódott, ami nem meglepő, mert a nagy üzletek zárva vannak vasárnap.
De visszavonják
Rogán ehhez annyit tesz hozzá, hogy sikerült elérni a boltzár céljait, a gazdasági növekedés fölött nőtt a szektor forgalma.
„De amikor az elmúlt egy évet kell értékelni, akkor nemcsak a gazdasági mutatókat kell nézni, hanem az emberek véleményét is.”
Ez az elmúlt egy évben megosztó dolog lett, nem sikerült meggyőzni az embereket, hogy ez egy sikeres intézkedés.
„Nem sikerült meggyőzni a nőket. Mert az megnehezíti a családok életét.”
Ha népszavazásra kerülhet sor, meg kell vizsgálni, érdemes-e azt milliókért megtartani.
Főleg úgy, hogy terítéken a kvótaellenes népszavazás. Felelőtlenség lenne erről népszavazás tartani.
A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, vonják vissza a vasárnapi boltzárat.
Rogán szavaival mindez:
„Néhány héttel az egyéves évforduló után arra jutottunk, hogy a törvényt visszavonását javasoljuk. Úgy gondolom, hogy ezt az egy évet meghagyjuk, hogy tisztán lássunk az ügyben.”
Vagyis a kormányban úgy ítélték meg, nem éri meg belemenni a vitába. Mert nyilván buktak volna az MSZP-vel szemben. Inkább kifarolnak a dologból.
"Ésszerű döntés született"
Az Élelmiszer Szaklap megkereste Vámos Györgyöt, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárát, elmondása szerint, őket is meglepetésként érte a módosítás. A főtitkár elmondta, egyelőre megjósolhatatlan, mikor áll vissza az élet a "rendes kerékvágásba", az sem dőlt el, pontosan melyik vasárnapon oldják fel először a tilalmat.
"Bármikor is történik, a kereskedelemnek némi időre van szüksége, hogy visszaálljon a régebbi munkamenetre - montda Vámos György. A nyitva tartást a legkönnyebb visszaállítani, az emberei erőforrásokat viszont nem lehet olyan könnyen visszapótolni. Arra számítok, hogy a részmunkaidősök száma újra nő majd, hisz ők többnyire hétvégén, vasárnap dolgoztak. Várható, hogy a hétközi megnyújtott nyitva tartás több helyen is megrövidül majd."
A főtitkár elmondta, egyértelmű, hogy a több idő több vásárlást generál majd. Bár az OKSZ hivatalos álláspontját még nem alakította ki, személyes véleménye szerint ésszerű döntés születetett a vasárnapi zárva tartás eltörlésével.

