Becsült olvasási idő: 1 perc
A kormány tovább bővíti a NAK feladatkörét

A kormány célja az, hogy egyre több munkát bíz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára (NAK), és  azt javasolja a törvényhozásnak, hogy számos ügyben az agrárkamara legyen a magyar agrárium fontos szereplője - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Ezt a kormányzati szándékot támasztja alá, hogy két projekt megvalósítására a kormány összesen 9 milliárd forint támogatást ad az agrárkamarának. Így tovább bővül a kamara feladatainak köre a következő hét évben egy nagy szakmai tájékoztatási programot kell végrehajtania 7,2 milliárd forint értékben. Emellett 1,8 milliárd forintért, az ország nagy részét lefedő jégkár-védelmi, jégelhárító védelmi rendszert épít ki az agrárkamara.

A miniszter hozzátetette: a NAK a kormány stratégiai partnere is. Ez az együttműködés a magyar agrárpolitika számára fontos esélyt és lehetőséget teremtett meg. Három területen az agrárkamara kiemelkedő szövetségese volt a kormánynak, a nemzeti függetlenség ügye és szuverenitás kérdése, amelyben kulcsfontosságú a földtulajdon kérdése. A nemzeti versenyképesség javításában is fontos szerepe volt az agrárkamarának, ugyanúgy ahogyan kiemelt segítséget nyújtott a Nemzeti vidékfejlesztési programban is.