A probléma és a bizonytalanságok fő forrása, hogy tavaly év végén még 3,4 százalékos, dinamikus GDP-bővülést vártak a felek, ennek szellemében egyeztek meg a célszámokról. Igen ám, de jelenleg már csak egy ennél jóval alacsonyabb, 1 százalék alatti növekedésre van esély.
„Elkerülhetetlen a megállapodás újratárgyalása, nemcsak egy kisebb korrekcióra lesz szükség” – mondta el az Mfornak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Perlusz László szerint az elmaradó megrendelések, a gyenge árbevétel, a magasan ragadt költségek, illetve a háborús feszültségek fokozódása mérgezik a vállalkozói környezetet itthon és a nemzetközi piacokon egyaránt.
„A bruttó minimálbért közvetlenül euróba átszámítva sajnálatosan csak Bulgáriát előzzük meg, a garantált bérminimum esetében viszont a 17. helyen vagyunk. Vásárlóerő-paritáson már a minimálbér pozíciója is némileg kedvezőbb, a 17. helyen állunk, megelőzve Bulgária mellett Csehországot, Szlovákiát, de Lettországot és Észtországot is” – fogalmazott a Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda.
A lap cikkéből az is kiderül, hogy mi lehet a garantált bérminimum sorsa, és hogy mikorra ígérte a kormányzat az ezer eurós minimálbér, valamint az egymillió forintos bruttó átlagbér elérését.


Becsült olvasási idő: 1 perc
A legkisebb keresetűek isszák meg a gyengébb gazdasági teljesítmény levét?
A kormány, a munkaadók és a munkavállalók még tavaly év végén állapodtak meg egy három évre szóló minimálbér-emelési tervről, aminek a 2026-ra vonatkozó, 13 százalékos célszáma egyre kevésbé tűnik megvalósíthatónak, számolt be az Mfor.
