„A március az új karácsony” – hangzott el a napokban egy szakmai webináriumon, amelyen a Covid-19-es járvány miatti lezárások hatását vizsgálták a hazai online kiskereskedelemre.
Két-három évet ugrottunk előre az időben, ennyit fejlődött az online kereskedelem az első boltzár óta – mondta el a napi.hu-nak az elsősorban az e-kereskedelmi folyamatokat kutató Reacty Digital üzletfejlesztési igazgatója, Pintér Róbert, aki úgy véli, a folyamatok a járvány után sem fognak visszafordulni. Mint azt nyilatkozta:
– Tavaly tavasszal az emberek sokkal komolyabban vették a lezárást, több boltot is zártak be, mint idén, és az akkori időszakban a karácsonyi kiemelt forgalmi adatok voltak jellemzőek. Ez helyenként, termékkategóriától függően akár a januári értékesítés 200 százalékát is elérte. Érdekes jelenségeket is tapasztalhattunk, volt olyan, hagyományos áruházzal is rendelkező webshop, aminek az internetes értékesítése például naponta reggel 8 órától öt-tíz percen keresztül volt csak elérhető, mert ennyi idő alatt eladták a webáruházban azt az árumennyiséget, amit a logisztikai csapat össze tudott készíteni még azzal a megnövekedett segítséggel is, akik tavaly tavasszal nem tudtak dolgozni az áruházban.
A vállalkozások által lezárt utolsó év a 2019-es volt – akkor a webáruházas magyar nyelvű kosaras kiskereskedelem forgalma 781 milliárd forint volt, ez év/éves alapon 15-20 százalékos bővülés, ami illeszkedik a korábbi évek növekedési ütemeihez. Előrejelzéseink vannak 2020-ra, ezek szerint a múlt évben 1000 milliárd forint körül lehetett a hazai online kiskereskedelmi forgalom, e becslés alapján akár 30 százalékos is lehetett a növekedés. A tavaszi lezárási időszak tehát - látogatási adatok, illetve a webáruházak visszajelzései alapján - nagyjából karácsonyi mértékű növekedést hozott, abszolút kiemelt időszaknak megfelelő.
A teljes interjú itt olvasható.

