A Mesterséges Intelligencia segítségével nem csak túlélheted az árversenyt, hanem új, lojális fogyasztók egész csapatával indulhatsz a jövőbe. A PromoLab AI alapú nyereményjáték szoftvere nem csak elképesztően egyszerűvé teszi a vevőmágnes játékok indítását, tanácsot ad a legvonzóbb nyereménypiramist illetően és megjósolja a játékosaid várható számát, de annyira verhetetlenül budget-friendly is, hogy ehhez képest minden más megoldással csak ráfizetsz.
Ma már az is átgondolja, melyik terméket veszi le a polcról, akinek a bevásárlásnál egy évvel ezelőtt még nem számított az egyes áruk közötti árkülönbség. A tudatosabb vásárlói magatartásnak vannak jó oldalai is, ám a márkáknál ez sokszor veszteségként csapódik le. Megfigyelhető tendencia, hogy kevesebb termék kerül a kosárba, és ahol lehet, a vásárlók olcsóbb alternatívára váltanak.
Minden fillér és minden regisztráció számít: a fogyasztók megtartása az AI segítségével
Felértékelődtek az emberek szemében az árakciók, így a sok márka és áruházlánc él ezzel az eszközzel. Érdemes a vásárlók hosszabb távú megtartására is fókuszálni, ennek eszköze pedig az, hogy a fogyasztók számára valóban vonzó és gyakori nyereményekkel indítasz olyan nyereményjátékot, amihez egyszerű csatlakozniuk, és az eredményeiről is egyszerű értesülniük, hiszen ezek vonzóbbá teszik a promóciót.

A PromoLab rendszerével egy játékos, ha egyszer regisztrál a nyereményjátékodba, attól fogva megmarad a rendszeredben, értékes adatai nem landolnak a “kukában” a promóció után. Így a fogyasztóidat hosszabb távon is meg tudod tartani, ami segítheti a tervezést, és pótolhatja a forgalomkiesésedet. De ennél sokkal többet is tud: a rendszer által biztosított statisztikai - viselkedési és forgalmi - adatokkal a jövőbeli sales- és marketingtevékenységedet is az eddiginél jóval hatékonyabban, valóban a vásárlóidra szabva tervezheted meg, és egyre nagyobb, lojális fogyasztói közösséget építhetsz.
A Rossmannál már ismerik és ki is használják a PromoLab adta előnyöket.
A nyereményjátékaink a webshopunkba bekötve futnak, a résztvevőkből pedig Rossmann+ kártyások lesznek. Sőt, a piacon bevett gyakorlattal ellentétben egyes játékainkon a munkatársaink is részt tudnak venni, ugyanis ebben az egyedülálló rendszerben ők izolálhatók, tehát így is szabályosan futnak a játékok. Ez a Rossmannak plusz vásárlóerőt, a kollégák számára pedig extra motivációt jelent. – véli Fürjes Ádám, a Rossmann webshop vezetője.
Okos budget-felhasználás és hosszú távú építkezés a forgalomkiesés ellen
Ahogy a vásárlók, úgy a márkák is meghúzzák a nadrágszíjat,épp ezért fontos, hogy a rendelkezésre álló kereteket a leghatékonyabban költsék el. A kész, átgondolt funkciókat kínáló PromoLab nyereményjátékok gyorsan előkészíthetők és rövid határidőn belül elindíthatók, a hagyományos, hosszas fejlesztést, rengeteg egyeztetést és ennek megfelelően hatalmas anyagi ráfordítást megkívánó promóciókkal szemben. A rendszer a játék egész folyamatát kezelni tudja, ezzel emberi erőforrást, azaz pénzt megspórolva.
Ahol rendszerint rengeteg pénz folyik el egy promóció során, azok a nyeremények, amik sok esetben nem a valós fogyasztói vágyakra adnak választ, ám drágák, így nem adható ki belőlük annyi és olyan gyakorisággal, amennyi a vásárlók bevonzása szempontjából a legideálisabb lenne. Ahhoz, hogy meghatározzuk, adott célcsoport számára pontosan milyen mechanizmus és milyen nyeremények a vonzók, a legjobb mód egy intelligens rendszerrel hozzányúlni. A PromoLab pont ezt tudja: az általa gyűjtött adatok segítségével meghatározhatod, a vevők számára mi a legcsábítóbb, ám ugyanakkor a márka számára anyagilag legelőnyösebb nyereménypiramis.
Ezzel bevonzod a vásárlókat és azok értékes adatait is, amelyeket aztán tartós üzleti eredményekké alakíthathatsz, ráadásul gyors tervezés után, hiszen az okos rendszer ehhez egyedülállóan sokrétű adatokat ad a kezedbe.
A rendszer képes egy anyamárkához tartozó, számos márka promócióját is szimultán kezelni, ami szintén megkönnyíti a cégek életét. A PromoLab statisztikai adatai alapján a rendszerben indított promóciókon a játékosok 40%-a vonható be egyéb marketing aktivitások 15+%-uk pedig több játékban is részt vesz egyidejűleg.

A Bonafarm olyan nagy és ismert magyar élelmiszeripari márkák tulajdonosa, mint a Mizo, a Valdor, a PICK vagy a Herz. A multibrand törzsvásárlói programjuk kiépítésére hívták segítségül a PromoLab csapatát; Szabó- Spanyol Henriett, Pick Senior Brand
manager beosztású munkatárs szavait idézzük:
A PromoLabbal megvalósulhatott az, hogy vásárlóink a különböző márkáink összes nyereményjátékáért elég, ha egy oldalt, a nyereményportálunkat felkeresik. Itt megtalálják minden aktív promóciónkat, amik között márkákra szűrve is tudnak keresni. Pick márkánk mostani nyereményjátékába lelkesen regisztrálnak vásárlóink és az adatok alapján, - a márkáink közti keresztjátékokat is nagyon szeretik. Hűséges vásárlók ezreit köszönhetjük ennek az okos megoldásnak. - Mesélt tapasztalatairól Henriett.
A játékok folyamatosan, real time követhetők, szükség esetén módosíthatók a legnagyobb hatékonyság érdekében. Adataink alapján a PromoLabnál vezetett nyereményjátékoknál a regisztrálók a márkák közti keresztjátékokat is nagyon szeretik. Ráadásul már egymillió vásárlás feldolgozási adatával már eleve sikerre ítélt promóciókat lehet indítani, tehát az esetlegesség és a bizonytalanság eleve ki van zárva a rendszerből.
AI határok nélkül
Ez a mesterséges intelligencia alapú rendszer nem csak több márkát, hanem több lokációt is képes szimultán kezelni, a külföldi piacokon való megjelenés tehát szintén gyerekjáték mostantól.
A DIEGO nemzetközi franchise Magyarországon a PromoLab rendszerével futtatott, sikeres, webshop felületbe integrált promóciója után immár több országban is a magyar AI vezérelt nyereményjáték megoldást választja.
Webshopunkban a vásárlóink automatikusan csatlakoznak a nyereményjátékhoz - semmiféle kódfeltöltésre vagy plusz erőfeszítésre nincs tehát szükségük ahhoz, hogy nyerjenek. Nagyon sikeresnek bizonyult ez a megoldás. – Mondta el Gesztesi Gábor, a Diego marketingigazgatója.
A Mesterséges Intelligencia új korszakot nyit a promóciókban, Lépj be a jövőbe!
Adataink alapján ügyfeleink nyereményjátékain a játékosok 15%-a egyszerre több játékban is részt vesz, 40% pedig nyitott egyéb marketing aktivitásokban való részvételre, azaz több márkádra is könnyedén bevonzhatod őket.
A fenti számok pedig csak egyre vonzóbbak lesznek, egyedi fejlesztésienknek köszönhetően.
Egy nyereményjáték univerzum: Egy felület minden márkád összes kampányának!
A PromoLabbel létrehozhatod a saját digitális játék- és promóciós univerzumodat, ahol egy új promót, új kampányt elindítani szinte gyerekjáték.
A lehető leghatékonyabb nyereménypiramis minden célra: Az ajándékmechanizmusok beépített, mindig bővülő kínálatából válogathatsz céljaidnak megfelelően.
Valós idejű adatriportok: szűrhető, valós idejű eladási, felhasználói, forgalmi adatok és kampányösszesítők, sőt, több kampány összehasonlító elemzése is egyszerűen, pár kattintással kinyerhető a rendszerünkből - egy kezelőfelületen.
AI vezérelt kampánymenedzsment: rendszerünk, ha szeretnéd, “Hamarosan jön” oldal generálásával tudatja a világgal, hogy új játék várható, majd élesíti a kampányoldalt, az indulásról, új nyerési esélyről pedig értesíti a felhasználókat, nyerteseket sorsol, akiket ki is értesít.
Beépített költséghatékonyság: az automatizált folyamatok emberi erőforrást, így pénzt spórolnak neked, ráadásul.


