hero
Becsült olvasási idő: 2 perc
A mikroműanyagok kerültek a figyelem középpontjába

A Műanyagmentes július kampány idei fókusza a mikroműanyagok környezeti és fogyasztói kockázata. Az Auchan edukációs programokkal és a fenntarthatóbb termékválasztást támogató kínálattal kívánja ösztönözni a tudatos vásárlói döntéseket, miközben a műanyaghasználat csökkentésének fontosságára is felhívja a figyelmet.

A mikroműanyagok ma már szinte mindenhol jelen vannak: a levegőben, az élelmiszereinkben, a ruháinkban, sőt az ivóvízben is. Bár szabad szemmel nem láthatók, hatásuk egyre nagyobb figyelmet kap világszerte. A hazai Auchan ezért a Műanyagmentes július kampány keretében idén a mikroműanyagok témáját helyezi előtérbe, és edukációs tartalmakkal, valamint a tudatos választást segítő termékekkel támogatja vásárlóit.

A vállalat számára a műanyaghasználat csökkentése nemcsak a termékkínálatban, hanem a mindennapi működésben is kiemelt cél. Ma már történelem, de az Auchan volt az első Magyarországon 2022-ben, aki meglépte az egyszerhasználatos műanyagzacskók kivezetését az áruházaiból. Rendszeresen csatlakoznak a Műanyagmentes július kampányhoz, hiszen az áruházlánc fenntarthatósági törekvései között nemcsak a környezeti terhelés csökkentése szerepel, hanem az edukáció és a szemléletformálás is.

Az idei, július 2-án induló kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a mikroműanyagok problémájára, és gyakorlati megoldásokat mutasson arra, hogyan csökkenthetjük saját környezetterhelésünket.

A WWF, a Newcastle-i Egyetem és a Dalberg fejlesztési tanácsadó közös publikációja szerint ételeinkkel és italainkkal átlagosan közel 2000 apró műanyagdarabot fogyasztunk el minden héten, ez havonta körülbelül 21 gramm műanyagot jelent, ami nagyjából egy bankkártyának felel meg. A közelmúltban készült jelentés szerint a mikroműanyagok elsősorban az ivóvízen keresztül, többek közt a palackozott víz révén jutnak be testünkbe. Az ételek és italok közül a legtöbb mikroműanyagot a tengeri gerinctelenek, a sör és a só tartalmazza. Bár saját szemünkkel látjuk, hogy a műanyagszennyezés milyen problémákat okoz az élővilágban, azt egyelőre még vizsgálják, hogy ránk, emberekre hogyan hat.

Az Auchan országos kampányának részeként négy héten keresztül Plasztik sztorik röviden címmel, közérthető szkeccsvideók hívják fel a figyelmet a műanyagokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra: a mikroműanyagok kialakulására és környezeti hatásaira, a textilipar és a ruhamosás kapcsolatára a mikroműanyag-szennyezéssel, valamint a komposztálás szerepére a hulladékcsökkentésben.

Az edukációt olyan termékek teszik teljessé, amelyekkel mérsékelni lehet a műanyagok káros hatásait. A kínálatban többek között biopamutból készült áruk, valamint környezetkímélő tisztálkodási és háztartási megoldások is helyet kapnak.

A kampányhoz egy online személyiségteszt és nyereményjáték is kapcsolódik. A „Zöld Tükör” teszt kitöltésével a résztvevők nemcsak saját műanyaghasználati szokásaikról kaphatnak visszajelzést, hanem nyereményeket is nyerhetnek. A fődíj 100 000 forint értékű, egy az egyben levásárolható Bizalompont, emellett a kampány témaköréhez kapcsolódó termékekből összesen 100 darabot sorsolnak ki augusztus 3-án.

Az Auchan a kezdeményezést az áruházaiban, online felületein, az áruházi rádióban, valamint az EFOTT fesztiválon is népszerűsíti. A vásárlókat konkrét ösztönzőkkel is támogatja a környezettudatos döntésekben: a budaörsi áruház bisztrójában például a kampány ideje alatt további kedvezmény jár azoknak, akik saját, többször használatos pohárban kérik a kávéjukat.

A Műanyagmentes július kampány üzenete egyszerű: nem dughatjuk homokba a fejünket, a láthatatlan problémák ellen is lehet és kell tenni! Már néhány tudatos döntéssel is csökkenthetjük a mikro- és az egyszerhasználatos műanyagokat a mindennapjainkban. Júliusban az edukációval a tudatos fogyasztói döntésekben támogatja vásárlóit az Auchan.

Fotók: Adobe Stock, Auchan