Becsült olvasási idő: 3 perc
A műholdas gépjárműkövetés előnyei és buktatói
A gépjárművek GPS alapú követése eddig jellemzően csak a nagyobb flottával rendelkező cégek kiváltsága volt, azonban az utóbbi időben mind a szükséges eszközök ára, mind pedig a szolgáltatások havi díja jelentős mértékben csökkent. Ennek köszönhetően már a kis- és középvállalkozások számára is elérhetőek az ilyen rendszerek. Vannak azonban buktatók, melyekre érdemes figyelni.

Röviden pár szót egy ilyen rendszer elemeiről. A rendszerek lelke, egy a gépjárműbe beépített apró „jeladó”, amely a beépített GPS-vevője segítségével veszi műholdak jeleit, és a szintén beépített GSM-modul segítségével eljuttatja a koordináta és sebesség adatokat egy központi szervernek. A szerver rögzíti az adatokat, amelyekhez a felhasználók általában egy egyszerű internetes felületen férhetnek hozzá, megfelelő felhasználónév és jelszó birtokában. Itt megtekinthetik a koordinátákat lista formájában, vagy térképen, továbbá különféle elemzéseket, lekérdezéseket hajthatnak végre. Emellett a szerver gyakran aktívan maga is elemzi az adatokat, és a beállításoktól függően pl emailben vagy SMS-ben értesítést küld, ha egy adott gépjármű elhagyott egy területet, vagy éppen túllépte a megengedett sebességhatárt.



Hogyan teszi hatékonyabbá egy cég működését egy ilyen rendszer?
Például azáltal, hogy interneten folyamatosan nyomon követhető a járművek aktuális helyzete, jóval hatékonyabb lehet az ad-hoc fuvarszervezés. Emellett mivel a rendszer naplózza a megtett kilométereket, a gyanúsan magas átlagfogyasztás figyelésével kiszűrhetőek az üzemanyag-csalások. (Csak emiatt tehát nem érdemes olyan rendszerre költeni, amely figyeli és tárolja a tankolásokat. Tökéletesen megfelelő egy olcsóbb rendszer is.) Nem utolsósorban pedig mindenki ismeri az útvonal nyilvántartás adminisztrációs nehézségeit. Egy ilyen rendszer ezt automatikusan képes előállítani.



Mindez csak néhány példa az ilyen rendszerek előnyei közül (nem beszéltünk például a közúti szabálysértések hatékony csökkentéséről), de már ezekből is látható, hogy jelentős költségeket lehet megspórolni, a nyomkövető rendszer ára hamar megtérül. Sajnos legtöbbekben a nyomkövető rendszerek kapcsán még ma is az a tévhit él, hogy nagyon drágák. Ezzel persze sok cég vissza is él, vagyis épphogy csak a méregdrága szint alatt tartják az áraikat. Miközben a legújabb szolgáltatónál, a www.NemVeszhetEl.hu  -n már bruttó 43 900Ft-tól, vagyis egy jobb autóriasztó áráért elérhetőek a szükséges eszközök, és ez már a gépjárműbe szerelés költségét is tartalmazza.
Fontos még figyelembe venni, hogy a legtöbb szolgáltató minimum 1, de gyakran 2 év hűségnyilatkozatot kér ahhoz, hogy magáért a szolgáltatásért „csak” bruttó havi 5-6000 forintot kelljen fizetni. A NemVeszhetEl.hu-n ez hűségnyilatkozat nélkül is mindössze bruttó 3490 Ft/hó. Ráadásul ebből már 3 db gépjárműtől jár 10% kedvezmény.
Azt gondolhatnánk, hogy ha ennyire olcsó, akkor biztos nem tud valamit, amit más eszközök vagy rendszerek igen. Ez sem igaz. Vegyük például, hogy a legtöbb rendszer – így vagy úgy – de lényegében a sofőrre bízza annak megadását, hogy az aktuális út üzleti, céges, vagy éppen magáncélú. Ez pedig igencsak megkérdőjelezhetővé teszi a havi elszámolás pontosságát. A www.NemVeszhetEl.hu rendszere ezeket automatikusan, a sofőr által nem befolyásolhatóan választja szét. Továbbá a nyomkövető eszközök terén sem használnak „buta” eszközöket. Például, ha valakinek elegendő a szúrópróba-szerű, alkalmi koordináta-lekérdezés, és mondjuk a sebességtúllépés esetén történő értesítés, akkor nem is szükséges a havidíjas szolgáltatásra előfizetni, mert ezekre maga a gépjárműbe építhető jeladójuk önállóan is képes.



Végül a folyamatos nyomkövetés esetén nem szabad elfelejteni, hogy bizony a készülékek az adatokat a mobil hálózaton juttatják el a központi szerverhez, így mobil előfizetés, illetve SIM kártya is szükséges a használatukhoz, ami további havi költséget jelent. Némely nyomkövetéssel foglalkozó cég ezt beépíti az áraiba (egy adott mobil szolgáltatóval szerződve), mások az ügyfélre bízzák a mobil előfizetések és SIM kártyák beszerzését. A gyakorlatban az utóbbi az olcsóbb megoldás, ezért választotta ezt a módozatot a NemVeszhetEl.hu is. Ugyanis a készülékek használatához szükséges adatforgalmat garantáló mobilinternet-előfizetések ára ma már egyik mobilszolgáltatónál sem haladja meg a havi bruttó 1000 Ft-ot, amelyből ráadásul az ügyfelek a már meglévő mobil szolgáltatójuktól még jelentős kedvezményeket is kaphatnak. Érdemes tehát erre egy kis energiát szánni.
Ez a cikk csak rövid összefoglalója a lehetőségeknek, bővebb információkért kérjük látogasson el a www.NemVeszhetEl.hu -ra.