Becsült olvasási idő: 3 perc
„A Nap gyermekei”− idén is gyerekjáték a napvédelem

A dm drogerie markt idén harmadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi kezdeményezésen alapuló „Nap gyermekei”edukációs kampányát, melynek célja, hogy felhívja a közvélemény, de legfőképpen a szülők és pedagógusok figyelmét a napozás veszélyeire, aminek a gyermekek a nyári időszakban fokozottan ki vannak téve. 

A Garnier Ambre Solaire és a MelanomaMobil is a program mellé álltak. Az idei program eredményeképpen 50 000 gyermek számára tudnak biztosítani egész nyárra elegendő naptejet a programba jelentkezett és pozitívan elbírált intézményeknek.

A World Health Organisation (WHO) adatai szerint évente 2-3 millió embernél alakul ki veszélyes bőrrák. Sajnos, egyre gyakoribb, hogy fiatalokat és gyerekeket érint ez a betegség. A kialakulás rizikója magasabb azoknál az embereknél, akiknél kiskorukban erős leégés történt, és azoknál is, akik időről-időre intenzíven tették ki bőrüket a káros napsugaraknak.

dm„Gratulálunk a dm drogeire markt-nak ehhez a sikeres kampányhoz, aminek segítségével most legalább 50 000 kisgyermek bőrét sikerül megóvni a káros napsugaraktól. Minél korábban tanulják meg a helyes fényvédelmet, annál tudatosabban fognak naptejet használni, ezáltal elkerülhetik a későbbiekben a napfény okozta komolyabb bőrkárosodásokat” – nyilatkozta a programról Dr. Harmos Ferenc, a MelanomaMobil bőrgyógyász szakorvosa.

A programra országosan több száz óvoda jelentkezett. A részletes pályázati kiírást és a jelentkezési lapot az érdeklődő intézmények a www.napgyermekei.hu oldalról tudták letölteni. A jelentkezést leadhatták online az oldalon keresztül, de elküldhették postai úton, vagy e-mailben is a program számára létrehozott e-mail címre.

„Azt tapasztaljuk, hogy a szülők és az intézményvezetők nyitottak kezdeményezésünk iránt, aminek köszönhetően évről évre egyre több gyermeket érünk el programunkkal, és egyre szélesebb körben tudjuk felhívni a figyelmet a helyes napvédelemre” − nyilatkozta Kanyó Roland a dm Marketing és PR menedzsere. „Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeket már a korai szocializációs időszakban megismertessük a napon való helyes viselkedés alapjaival, hogy ez a tudás a későbbi életük során a mindennapjaik részévé váljon.”

A nyertes óvodák listája a www.napgyermekei.hu oldalon tekinthető meg, ahol a gyerekeket a program kabalája, Tóni a kis kenguru, oktató játékok segítségével ismerteti meg a napozás veszélyeivel, a szülők pedig hasznos bőrápolási tanácsokat olvashatnak.

A dm széles választékot kínál napvédő termékekből, azon belül is kiemelt figyelmet fordít a kifejezetten gyermekek számára készített, magas védőfaktorú napozókra. Egyik kiemelt beszállító partnere napozási márkájával a Garnier Ambre Soleire-el támogatja a programot, és biztosítja az óvodák számára átadásra kerülő 25 000 naptejet.

„Fontosnak tartjuk, hogy már gyermekkorban felhívjuk a figyelmet a napvédelemre, a napsugárzás veszélyeire. Örömmel álltunk idén már másodszor a program mellé, mert az innovatív Ambre Solaire termékek hatékony védelmet nyújtanak a család minden tagjának, minden bőrtípusra”− nyilatkozott az együttműködésről Sasvári Tünde a L’Oréal Magyarország Kft. PR menedzsere.
Az ovisok a naptejeken kívül oktató anyagokat és homokozó játékokat kapnak ajándékba, melyek segítségével játszva ismerkedhetnek meg a helyes napvédelem alapjaival.
„Az átadások már megkezdődtek. Annak érdekében, hogy minél hamarabb eljuttassuk a napvédő szereket az óvodásokhoz, az átvételre − előzetes időpont egyeztetés után −, regionálisan több mint 40 üzletünkben van lehetőségük az óvoda képviselőinek”− mondta Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere „Bízunk benne, hogy pár napon belül minden intézmény kézhez kapja majd az adományokat, így a gyermek napvédelmét még az óvodai időszakban biztosítani tudjuk.”

A dm vásárlói pontadományozással támogatták a kezdeményezést

A dm törzsvásárlóinak április 2. és május 31. között az üzletekben kihelyezett infópulton keresztül volt lehetőségük arra, hogy 50 active beauty pont adományozásával hozzájáruljanak a program sikeréhez. „Az adományozásnak e fajtája pozitív fogadtatásra talált vásárlóink körében. Akik azonosulni tudnak társadalmi szerepvállalással kapcsolatos programjaink iránt, azok anyagi ráfordítás nélkül támogathatják a programok kedvezményezettjeit. Jelen esetben az óvodásokat”− nyilatkozta Kanyó Roland a dm Marketing és PR menedzsere.