Becsült olvasási idő: 1 perc
A németek is imádták a magyar biosört

A magyar biosör volt az egyik meghatározó, látogatókat csalogató termék a 21 kiállítót felvonultató magyar közösségi standon a február közepén nyílt nürnbergi Biofach organikus élelmiszeripari és kozmetikai vásáron. A huszonötödik alkalommal megrendezett nemzetközi eseményen 80 ország 2235 kiállítója közül 9 főzde jelent meg biosörökkel.

A magyar Alakol sör sikerét bizonyítja, hogy végül majdnem 2000 pohárnyi fogyott belőle – számolt be a terméket és az alapanyagot is előállító Körös-Maros Biofarm Kft. fejlesztési igazgatója.

 Várhelyi Zoltán hozzátette, a biosörök kínálata a tavalyihoz hasonlóan idén is igen erős volt. A közel 30 féle sör közül, amit a vásáron megjelenő kilenc sörfőzde kóstoltatott, mindössze három készült olyan ősi gabonafélékből, mint a tönköly, a tönke vagy az alakor búza.

A kelet-európai térségből egyedül a magyar standon lehetett biosört találni, a méretében egyébként jóval nagyobb román, ukrán és más közösségi standokon a hagyományos tej-, vagy gyümölcsalapú termékek domináltak, egyáltalán nem találtunk söröket.

A sörfogyasztás általában kulturális és szubkulturális kötődést is jelent, ezért a magyar Alakor bevezetésének a német, illetve más környező piacokra nincs sok realitása – mutatott rá a szakember. Az előállítási technológia korlátjai és a kis gyártási mennyiség, valamint a viszonylag rövid szavatossági idő miatt először a hazai piaci terítést kell hatékonyan megszervezni, kiépíteni. Ennek ellenére jó érzés volt szembesülni a látogatók pozitív visszajelzéseivel, elismerő véleményükkel – összegzett Várhelyi Zoltán.