A folyékony kenyér ünnepe zuhogó esőben kezdődött a bajor fővárosban, de a rossz idő nem rontotta el a hangulatot. A hagyományoknak megfelelően az első hordó sört a müncheni főpolgármester ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta. Christian Ude főpolgármester és Horst Seehofer kormányfő koccintását üdvrivalgás fogadta a Terézia réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el a sör müncheni ünnepe, az idei így a 179. Oktoberfest.
Tavaly 6,9 millió vendéget – minden korábbinál többet – fogadtak a sörsátrakban. Összesen 7,5 millió korsó – ugyanennyi liter – sör fogyott, és a rekordszámú vendég elfogyasztott még egyebek mellett félmillió grillcsirkét és 70 ezer sertéscsülköt.
Idén várhatóan elmarad a látogatók száma a 2011-es csúcstól az október 7-éig tartó rendezvényen. A sör korsónkénti – vagyis literenkénti – ára viszont rekordot dönt: 9,5 euró körül alakul a tavalyi 9 euró után.
A fesztivál eredete egy esküvőre nyúlik vissza: 1810. október 12-én vette feleségül Lajos bajor trónörökös (később I. Lajos király) Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt. Az esemény fényét emelendő lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia réten, és az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.

Becsült olvasási idő: 1 perc
A sörisszák a paradicsomba mennek
Szombaton megnyílt Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.
