Becsült olvasási idő: 2 perc
A Szentkirályi tulajdonosa lett idén az Év Vállalkozója

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) előterjesztése alapján az Ügyvezető Elnökség a „2011. Év Vállalkozója” díjban részesítette Balogh Leventét, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét.

Az ásványvíz forgalmazó cég Balogh Levente irányítása alatt több hazai és nemzetközi díjat is elnyert, azonban most először a cégvezető munkáját ismerték el. A díjat péntek délután, a Magyar Vállalkozók Napja ünnepi rendezvényen vehette át a Művészetek Palotájában Varga Mihálytól, a Miniszterelnökség államtitkárától, Demján Sándortól, a VOSZ ügyvezető elnökétől és Tardos Jánostól, a VOSZ soros elnökétől.

A VOSZ – Vállalkozók Országos Szövetsége néven – 1988 évben alakult Magyarország első, politikailag semleges, a többségi magyar magántulajdonú vállalkozások országos gazdasági munkaadói érdekképviseleteként. A szövetség 1999-ben rangos kitüntetést alapított, amelyet Balogh Leventeminden évben eredményes hazai vállalkozások képviselői vehetnek át, sikeres pályázást követően. A pályázat nyertese lehet az a vállalkozó, munkáltató, aki megfelel a szövetség alábbi feltételeinek:

•    a szövetség tagja;
•    legalább öt éve vezet sikeres vállalkozást;
•    vállalkozása a közterheket maradéktalanul megfizette, ellene büntetőeljárás nem indult;
•    a megyében (a fővárosban), a szakmában elismert vállalkozó (munkáltató);
•    köztiszteletben álló személyiség.

Balogh Levente vezetése alatt a Szentkirályi Ásványvíz Kft. sorban nyerte el mind a hazai, mind pedig a nemzetközi díjakat, amelyek óriási szakmai elismerést szereztek a cégnek és vezetőjének egyaránt. Most került sor először arra, hogy Balogh Leventét személyre szóló díjjal jutalmazzák: a VOSZ Ügyvezető Elnöksége a „2011. Év Vállalkozója” díjjal ismerte el a cég vezetőjének tevékenységét a szövetség előterjesztése alapján. A díjátadón elhangzott méltatások szerint Balogh Levente a pályázat kritériumainak megfelelésén kívül kreativitásával, innovatív ötletek megvalósulásához való személyes hozzájárulásával érdemelte ki ezt az elismerést. A díjat minden évben azok vehetik át, akik a vállalkozásuk területén elért kiemelkedő eredményeik mellett jelentős közéleti tevékenységet is folytatnak.

"Mindent megtettem az elmúlt években, hogy cégemet sikeres vállalkozássá tegyem, ezért megtisztelő ez az elismerés. Sikereinkkel példát szeretnénk mutatni a fiatal magyar vállalkozóknak, és persze a pályakezdőknek is. Ezzel a díjjal pedig megerősítést nyert a hitem abban, hogy érdemes tovább dolgoznom, dolgoznunk Magyarország jó hírnevének erősítésén a világban." – nyilatkozta a díj átvételekor Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetője.