A távol-keleti országokba irányuló export jelentősen megugrott. Az unió ázsiai sertéshús-exportjának mintegy háromnegyede a Távol-Kelethez köthető. Az új célpontok között ott van Kína, Japán, Dél-Korea és Vietnam is – mondta Éder Tamás.
Mindez pedig könnyebbséget jelent a magyar húságazatnak is, amely korábban közvetett okok miatt szenvedett az embargótól. A nyugati húsfeldolgozók ugyanis a magyar piacon jelentek meg nagy mennyiségű áruval.
A legnagyobb magyar húsfeldolgozók szintén kivették a részüket az ázsiai piacbővülésből, és így a korábbinál több árut szállítanak a Távol-Keletre.
A közelmúltban több magyar cég is kapott kínai exportengedélyt.
A harmadik országba irányuló magyar tőkehús-kivitel egyik legfontosabb célországa ma már Japán.

