Becsült olvasási idő: 2 perc
A Tesco ismét csatlakozik a Föld Órájához

A magyarországi Tesco immáron harmadik alkalommal csatlakozik a Föld Órája globális hatvan percéhez, melynek keretében idén március 23-án este fél kilenctől fél tízig a harmadával csökkenti 118 hipermarket belső világítását, kültéri reklámoszlopait pedig teljesen elsötétíti. A Tesco a világméretű megmozdulás népszerűsítésében is szerepet vállal: az akció napján saját honlapján hirdeti a környezetvédelmi összefogásra buzdító kampányt.

Felelős nemzetközi vállalatként a Tesco Magyarországon is kapcsolódik a Föld Órája elnevezésű kezdeményezéshez, és valamennyi 3000 négyzetméternél nagyobb áruházában csökkenti a beltéri világítást, a kültéri reklámokat pedig elsötétíti erre az órára. Előzetes számítások szerint ez összesen mintegy 1203 kWh áram megtakarítását, és 489 kilogrammal kevesebb széndioxid kibocsátását jelenti.  A Föld Órájának hatvan perce alatt így megtakarított energia megfelel egy átlagos családi ház fél éves villamos energia fogyasztásának.

föld órájaa„A Föld Órája nagy segítség ahhoz, hogy felhívjuk vásárlóink figyelmét a környezettudatosság jelentőségére, azonban nagyon fontos, hogy ezt továbbvigyék, mindennapi életük részévé váljon.  Ehhez igyekszünk segítséget nyújtani a szelektív hulladékgyűjtést előmozdító kampányainkkal, amelyekben évről-évre egyre több PET palack és alumínium doboz érkezik vissza áruházainkba” – mondta el Pálfalvi Márta, a vállalati kapcsolatok igazgatója.  „A Tesco egyik legfőbb vállalása a környezet megóvása érdekében, hogy 2020-ra 50%-kal csökkentjük áruházaink károsanyag-kibocsátását a 2006-os bázisévhez viszonyítva. Emellett azt is vállaljuk, hogy mindezt logisztikai láncunkban is érvényesítjük, és mind beszállítóinknak, mind vásárlóinknak segítünk a környezettudatos törekvéseik megvalósításában.

A hazai Tesco további energiatakarékos intézkedéseket is tervez. A Megapark áruház tetején továbbfejlesztés alatt áll az a napelem mező, amely 460 kWp teljesítményével a legnagyobbnak fog számítani az országban. A fejlesztéssel pedig a Tesco összesen 926 kWp, önerőből megvalósított napelem kapacitással fog rendelkezni. Az áruházak oldalán lévő Tesco feliratokat, valamint a Tesco logó betűinek a világítását is hamarosan LED fényforrású lámpatestek váltják, amelyekkel 75-50 százalékos megtakarítás érhető el.

Mindez a napi működésben semmilyen fennakadást nem fog okozni, ahogy a Föld Órája kezdeményezésben résztvevő Tesco áruházak üzemelése is zavartalan lesz az akció idejének takarékos világítása mellett.

A Föld Órája kezdeményezés 2007-ben Ausztráliából, Sydney-ből indult, akkor 2,2 millió üzleti vállalkozás és család gondolta úgy, hogy egy órára lekapcsolja a világítást. A mozgalom – melynek legfőbb célja a természet megóvása és bolygónk jövőjének biztosítása – nemzetközivé nőtte ki magát az elmúlt években, a támogatók száma évről-évre jelentős mértékben növekszik a lakosság, a hatóságok és a vállalkozások körében.