A londoni Imperial College által vezetett tanulmány szerint a többszörösen feldolgozottnak minősített élelmiszerek magasabb fogyasztása összefüggésbe hozható a rák kialakulásának és a rák okozta halálozásnak a kockázatával.
Az Imperial Collage vizsgálatai alapján, készült egy átfogó elemzés, amely rámutat, hogy a többszörösen feldolgozott ételek és a rák között szoros összefüggés mutatható ki. Az ilyen többszörösen feldolgozott ételek alatt értjük, amelyek az elkészítésük során többszöri feldolgozás alá estek, ilyenek például a cukros, szénsavas üdítők, toast kenyerek, a késztelek és a legtöbb túlcukrozott reggeli müzli is.
A felmérést több mint 200 ezer középkorú felnőttön végezték el az Egyesült Királyságban, a UK Biobank szervezésében. A résztvevők egészségét egy tíz éves periódusban vizsgálták, figyelembevéve a rákra való hajlamot és ezen belül is megkülönböztettek több mint 34 féle ráktípust, amire vizsgálták a résztvevőket. A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy és a diétázók és a rákkezelésen résztvevők gyógyulása között, hogy van-e összefüggés a többszörösen feldolgozott ételeket fogyasztó résztvevők és a halálozási számok között.
forrás: www.foodnavigator.com


