Becsült olvasási idő: 4 perc
A vártnál gyengébb lett a júniusi kiskereskedelmi forgalom

A növekedést feltételező várakozásokkal szemben csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint a két előző hónap növekedése után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH gyorsbecslése alapján júniusban 0,4 százalékkal mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. A nyers adatok ennél nagyobb mértékű, 0,9 százalékos csökkenést mutatnak.
Az előzetes adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalmában éves szinten 1,9 százalékos visszaesés volt megfigyelhető júniusban. A nem élelmiszer-kiskereskedelemi forgalom volumene 0,5 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. Az üzemanyag-értékesítések ugyanakkor 2,4 százalékkal növekedtek, így már három hónapja emelkedést mutat az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest.

A GDP tavalyi visszaesését idén lényegében stagnálás, minimális, 0-0,5% közötti növekedés követi. Ez döntően abból fakad, hogy a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén öszszességében sokkal jobban alakulnak a természeti feltételek, s emiatt a mezőgazdasági GDP legalább 20%-kal nő. A fogyasztás stagnál, a beruházás tovább csökken. Mivel a gazdaság bővülésének mértéke csekély, így a foglalkoztatás terén is csak a közmunkaprogramok kiterjesztése miatt lehetséges növekedés.

Magyarországon technikai értelemben véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról egyelőre nincs szó. Az adatokat tekintve a várt jó mezőgazdasági termés hatása csak később érződhet. A kiskereskedelmi forgalom és az építőipar termelése emelkedett, ugyanakkor csökkent az ipar teljesítménye. A kivitel határozottan élénkült, de a beruházások tovább estek. A foglalkoztatás az első öt hónapban az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában enyhén csökkent, a KSH lakossági felmérése szerint azonban 1,4%-kal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya. Kedvező és kedvezőtlen jelek tehát egyaránt érezhetők, a fejlődés határozott iránya azonban még nem rajzolódik ki.
A GKI 2013 egészére vonatkozóan 2,2%-os inflációt vár. A folyamatokat egymással ellentétes hatások, piaci és kormányzati döntések is erőteljesen befolyásolják. A kormány energiaár és közműszolgáltatás díj-csökkentő lépései jelentősen lefelé húzzák az inflációt. Ugyanakkor az újabb és újabb kivetett adók begyűrűznek az árakba. A telefonadó, a közműadó, az e-útdíj, a tranzakciós illeték mind emelik a drágulás ütemét. Ugyanígy hat a július 1-jétől megnőtt dohánytermék árrés. Piaci alapon jelentősen drágulnak az élelmiszerek, valamint az üzemanyagok. A piaci szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek viszont lassítják az átlagos áremelkedést. A kilátásba helyezett újabb 10 százalékos áram és gázár csökkentés e termékek súlyánál fogva éves szinten nagyjából 0,8 százalékponttal mérsékli az inflációt. Ugyanakkor a szeptemberi-októberi megvalósítás csak részben lesz érzékelhető az éves átlagban, hiszen csak 2-3 hónapot érint 2013-ból.
Az infláció ütemének idei csökkenése az államháztartás egyensúlyának alakítására egyértelműen negatívan hat.
A jegybanki alapkamat július 24-étől 4,0 százalék. A kamatvágások sorozata a jegybanki vezetés  szerint tovább folytatódik, csak a vágások mértéke lesz kisebb (feltehetően 10 bázispont). A lehetséges kamatpályát – a pénzügyi stabilitás miatt – behatárolják a külső körülmények is. Az alacsony kamat egy ponton túl már nem lesz elég vonzó az elmúlt időszak legerősebb külföldi és hazai állampapír-vásárló csoportok számára. A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, (sőt szélsőséges esetben akár kamatemelés is bekövetkezhet.)
Az államháztartási hiány végeredményben idén a GDP 3%-a körül (valahol a 2,7-3,4%-os sávban) alakul, vagyis kisebb elcsúszás valószínű a 2,7%-os hiánycélhoz képest. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80%-a körül lesz, az idei változás előjelét a forint év végi árfolyama és a kincstári tartalék nagysága dönti el.

Szakértők elemeznek

Az előzetes becslés szerint a kiskereskedelmi értékesítések megközelítően 2 százalékkal csökkenhettek az előző havihoz képest - közölte Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője.
A szakértő úgy véli, a váratlanul visszaeső kiskereskedelmi forgalom némileg ellentmond a fokozatosan javuló fogyasztói bizalomnak, a vártnál dinamikusabban növekvő foglalkoztatásnak, valamint a 38 éves inflációs mélypont miatt megugró reálbérek pozitív hatásának. Így a visszaesés csupán átmenetinek tekintő, a felülvizsgálat során jelentősebb korrekcióra is sor kerülhet - fogalmazott.
Suppan Gergely szerint a bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom a korábbi várakozásokhoz képest magasabb szinten stabilizálódhat, ami az év második felében bázishatások miatt akár kissé tovább növekedhet.
Az idén összességében akár a 2 százalékot is megközelítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedése - közölte az elemző.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint is gyengébb lett a júniusi kiskereskedelmi forgalom a vártnál.
A szakember kiemelte: áprilisban meglepően pozitívak voltak az adatok, a kiskereskedelmi forgalom volumene 3,5 százalékkal nőtt, majd májusban kisebb lassulást, de az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékos emelkedést jeleztek a mutatók.
Az áprilisi jelentős növekedésnél a júniusi 0,4 százalékos csökkenés valószínűleg jobban kifejezi a belső fogyasztás alakulását, bár ez viszont már túl negatívnak tűnik - fogalmazott az elemző.
Árokszállási Zoltán úgy látja, hogy az elmúlt hónapokban a kiskereskedelmi forgalmi adatok elég bizonytalanná váltak, nagy kilengést mutatnak, így értékelésük is nehezebb.
Az év egészére 0-0,5 százalék közötti növekedést vár az elemző. A reálbérek növekedése és az infláció csökkenése mellett az is látszik ugyanis, hogy a háztartások óvatosabbá váltak, növekszik a megtakarítási hajlandóság, ami visszafoghatja a fogyasztás növekedését - mondta.