A héten birtokba vehetik a vendégek Velence első McDonald’s éttermét. A beruházás megvalósítása több mint 100 ember összehangolt sok hónapos munkájának eredménye. A legújabb étterem is már a „Jövő Élménye” koncepció alapján épült, így a „modern mekizés élménye” várja az ide érkezőket. Az új típusú étteremben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a McDonald’s termékeit.
Az egység építése során ezúttal is kiemelt szerepet kaptak a digitális fejlesztés elemei, miközben a kiszolgálás személyessége is fontos maradt. A „Jövő Élménye” koncepció és a digitalizáció nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésére is. Ennek köszönhetően a vásárlókat érintőképernyős rendelésfelvevők, digitális menütábla és digitális drive is várja majd. Az autópálya mentén, természetesen kiemelten fontos az autóval érkezők gyors és kényelmes kiszolgálása, így modern, két rendelésfelvevővel ellátott Drive került kialakításra.
Az új egységben a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Alphabet” stílusú enteriőrt valósította meg a vállalat, amelyet nemzetközi sztenderdek alapján magyar tervezők szabtak a hazai igényekre. A vendégtérben egyidejűleg 90-en tudnak kényelmesen helyet foglalni.
Az új konyhatechnológiának köszönhetően minden termék rendelésre készül, a kávékülönlegességeket – amelyek egy barista La Cimbali kávégéppel készülnek – a vendégek laktózmentes tejjel, mandulaitallal vagy koffeinmentes változatban is kérhetik a McCafé pultnál, a kioszkokon, a kasszánál és a Drive ablaknál egyaránt.
Az étterem vendégtere reggel 7-től este 11-ig, a Drive egység 0-24 órában várja a vendégeket.


