Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint népszerűek a kedvezményes hitelek az agrárszektorban. A mezőgazdaságban tevékenykedő egyéni gazdaságok és társas vállalkozások hitelállományában a piaci hitelek aránya 30 százalékot tett ki 2023 második negyedévében, míg a kedvezményes hitelek ennek több mint duplája, közel 70 százalék.
„Az államilag támogatott Agrár Széchenyi Kártya folyószámla-hitelkeret fennálló állománya a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknál 1 év alatt 16 százalékkal növekedett, így 2023 második negyedévének végére elérte a 201 milliárd forintot. Ezzel szemben az élelmiszeriparban a fennálló állomány 16 százalékkal, 37 milliárd forintról 31 milliárd forintra mérséklődött 2023 második negyedévének végére. Így utóbbiaknál a korábbi időszakokban megszokott dinamikus növekedés először lelassult, majd csökkenni kezdett” – mondta el Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője.
“A hitelkeret fennálló állománya a jövőben tovább emelkedhet, hiszen már a K&H-nál is igényelhetők a mezőgazdasági vállalkozások igényeire szabott Agrár Széchenyi Kártya kedvezményes finanszírozási megoldásai, úgymint a normál Agrár Széchenyi Kártya, a kezességi díjtámogatás nélküli Agrár Széchenyi Kártya és az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukció” – emelte ki Demeter Zoltán.
Rájár a rúd az agráriumra
A KSH adatai szerint az utóbbi éveket tekintve hazánkban 2022-ben csökkent a legnagyobb mértékben, mintegy 37 százalékkal az agrárium bruttó hozzáadott értéke 2021-hez képest. „Az ágazatot a tavalyi évben a szélsőséges időjárás mellett a költségek erőteljes emelkedése is érzékenyen érintette, hiszen az energia és a takarmányárak 50 százalékkal, a műtrágyáké pedig két és félszeresére emelkedtek.
Az ilyen mértékű költségnövekedés súlyos likviditási gondokat okozhat a vállalkozások üzletmenetében. Emellett a magas kamatkörnyezet miatt a finanszírozási költségek is növekedtek, így a cégeknek komoly segítséget vagy akár a túlélést jelenthetik az olyan állami kamat- és kezességi díjtámogatott, szabad felhasználású hitelek, mint az Agrár Széchenyi Kártya kedvező folyószámlahitelei” – hangsúlyozta a szakértő.


