Becsült olvasási idő: 0 perc
Állami támogatás a kóbor ebek ivartalanítására

Tízmillió forinttal támogatja a menhelyre kerülő kutyák ivartalanítását a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mondta az InfoRádiónak Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Az átfogó ivartalanítási program keretein belül első körben ezer menhelyi kutyát ivartalanítanak a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán. Az akció hosszú távú célja a kóbor kutyák számának drasztikus csökkentése. Az önkormányzatoknak is fontos a gazdátlan ebek túlszaporulatának megfékezése, ugyanis ezen állatok befogása és ellátása évente több millió forintot emészt fel a kasszából, tette hozzá Kardeván Endre.

Hangsúlyozta, hogy az állatok a beavatkozás után szelídebbek és kezelhetőbbek lesznek, valamint az ivartalanítás – a műtét utáni lábadozáson kívül – egyáltalán nem okoz problémát a kutyáknak.
A programot, melynek fő üzenete a felelős állattartás, több állatvédő szervezet és menhely is támogatja.