hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. május. 16., vasárnap - Mózes, Botond.
hirdetés

Magyar Termék Nagydíj elismerések

Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíj(MTND) pályázat elismeréseit.

hirdetés

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke nevében Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, a 20 évvel ezelőtt civil kezdeményezésre indított Magyar Termék Nagydíj pályázat az ország rangos minősítő rendszerévé vált, amely segíti nemzetközi szinten is a versenyképes magyar termékek, szolgáltatások előállítását.

Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvezető igazgatója a kiírók nevében hangsúlyozta, hogy a rendszer indulása, 1998 óta folyamatosan bővül a pályázati lehetőségek száma, ebben az évben 46 főcsoportban nevezhettek a vállalkozások termékekkel, szolgáltatásaikkal. Az idén az energiahatékonyság, a környezetbarát, a fogyasztók életminőségét javító, integrált megoldások kiemelt hangsúlyt kaptak.

A 2017-ben kitüntetettek 61 százaléka először pályázott, az új pályázók között megjelentek a szellemi szabad foglalkozású művészek, szolgáltatók, a díjazottak 9,3 százaléka határon túlról érkezett. Az ideivel együtt eddig 673 Magyar Termék Nagydíjat ítéltek oda - ismertette Kiss Károlyné.


Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nemzetpolitikája a szülőföldön boldogulás felé fordult. Példaként említette, hogy egyebek közt szakképző intézmények fejlesztésével, a külhoni vállalkozások támogatásával biztosítják a fiatalok helyben maradását.

Deutsch Tamás, a Digitális jólét program miniszterelnöki biztosa köszöntőjében kiemelte, hogy Európában a nemzeti közösségek egyre fontosabbak, a magyar nemzet közössége pedig legyen büszke termékeire, szolgáltatásaira. Szólt arról, hogy Magyarországon a digitális gazdaság a hozzáadott érték több mint 20 százalékát állítja elő, a foglalkoztatottak több mint 15 százalékát alkalmazza, akik nemzetközi versenyben kiválóan helyt állnak.

Luszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke az iparjogvédelemmel rendelkező vállalkozások piaci előnyeire hívta fel a figyelmet, a hivatal kiemelt feladatának nevezte a vállalkozások segítését képzéssel, a tudatosság növelésével.


A MTND pályázat emlékérem arany fokozatát ítélték Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének, a rendszer fővédnökének.

Az MTND emlékdíját adták át Hegyháti Józsefnek, a műszaki tudományok kandidátusának a pályázat indításához nyújtott segítségért.

A pályázat Hűség Díja elismerést tizenegyen kapták, köztük a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóság.

Az MTND életmű díját Mészáros Antal, a húsz év alatt legtöbb pályázatot beadó Csomiép Kft. ügyvezető igazgatója vette át.

MTND Gazdaságért nívódíj elismerésben részesült Kónya János, a Dent-Art Technik Kft. ügyvezetője.
Klímabarát termék nívódíjat a Lafarge Cement Magyarország Kft. pályázata érdemelte ki.
Innovációért nívódíjban részesült a Prolan Irányítástechnikai Zrt. komplex vasúti forgalom és üzemirányító központ pályázata.

Informatikai nívódíjat kapott a Klub Rekreáció Kft.

Sajtókövete nívódíjban részesült az MTVA hírműsorai, továbbá a TV2 Médiacsoport hírműsorai alkotói csapata, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóság Gazdasági szerkesztősége.

MTND Kárpát-medencéért életmű díjat kapott Silling István nyugalmazott egyetemi tanár.

A MTND Kárpát-medencéért nívódíjban részesült Bárdos Gyula, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) elnöke, illetve Petry Zalán Endre, a Petry Retail Kft. és a Primacom Kft. cégalapító tulajdonosa vette át.

A Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy használatára a pályázatot 2017-ben huszadik alkalommal írta ki az Industorg-Védjegyiroda Minőségügyi Kft., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Mérnöki Szolgáltató Kft., valamint a kiírókhoz idén csatlakozott Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. és a Nádudvari Élelmiszeripari Kft. A pályázat kiemelt támogatója a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, szakmai támogatója a Közbeszerzési Hatóság, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kiemelkedően sok, összesen hat kategóriában nyerték el a Lidl termékei az idei Magyar Termék Nagydíjat.

A rangos szakmai megmérettetés zsűrije egyebek mellett az áruk minőségét, újszerűségét, piacképességét, gazdasági hasznosságát és exporterejét vizsgálta a kiválasztás során.


„A Lidl Magyarország számára kiemelten fontosak a hazai értékek, gyártók és termékek. Ezért is indította útjára 2013-ban a „Lidl a magyar beszállítókért” programot, amelynek célja, hogy mind több kiváló minőségű hazai termék jelenhessen meg az áruházlánc polcain. Jól mutatja a program sikerét, hogy mára termékeinek mintegy 60 százalékát hazai beszállítóktól szerzi be a Lidl Magyarország. A most elnyert Magyar Termék Nagydíj pedig kiválóan bizonyítja, hogy ezek a termékek kimagasló minőséget jelentenek a hazai piacon” – nyilatkozta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.  


Az idei évben a szakmai zsűri döntése alapján a COOP üzletlánc magyar élelmiszer-előállítást a figyelem középpontjába állító, idén tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Coop Rally programja is kiérdemelte a rangos elismerést. A COOP 2006 óta szervezi meg minden évben a hazai élelmiszergyártás legjobbjait bemutató rendezvénysorozatot.


Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az eseményen úgy nyilatkozott: "A COOP büszke arra, hogy a magyar élelmiszertermékeket több mint egy évtizede a Coop Rally eszközeivel is népszerűsítheti. Hozzátette: az, hogy a Coop Rally kiérdemelhette a Magyar Termék Nagydíjat, egy hosszútávú összefogás, a COOP és partnerei, beszállítói, valamint a rendezvényt évről évre megszervező Sky Csoport közös munkájának eredménye."

Bővebb információ a Magyar Termék Nagydíjról: http://www.termeknagydij.hu

A 2017-ben a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát elnyert pályázatok:

  • AEROPRODUKT Zrt.- Többleveles Füstgázvezérlő Zsalu
  • Andrea Kft. - A baba első ruhatára
  • Asociatia Pentru Targu Mures- Marosvásárhely Egyesület - Vásárhelyi Forgatag
  • Bakonyerdő Zrt. BEFAG Parkettagyár - BEFAG készparketta natúr készolajos termékcsalád
  • Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. -Tanulni a természetről a természettől a Bakonyerdőnél
  • Balázs-Diák Kft. - Esélyt az oktatásban!
  • BioCo Magyarország Kft. - „MÉKISZ tanúsított minőség” védjeggyel rendelkező BioCo étrend-kiegészítő termékcsalád
  • Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. - Paskál Gyógy- és Strandfürdő
  • ConSteel Solutions Kft. - ConSteel 11 szerkezettervező szoftvercsomag
  • CO-OP Hungary Zrt. - „Coop Rally, a minőségi magyar termékekért”
  • CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. - Vasbeton szádcölöp elemcsalád
  • Deka Union Kft./ Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. - Pikok Pannónia Lángolt kolbász
  • EKO Konzervipari Kft. - Nagymama lekvárja termékcsalád
  • Ékes Barbara egyéni vállalkozó – Barilent - Barilent masszázsgyertya EssentialCare No.3 Szegfűszeg/Narancs/Levendula
  • FÖLDIJÓ-GASZTRO Kft. - Kürtőskalács Fesztivál
  • FÖLDIJÓ-GASZTRO Kft. - VITÉZ KÜRTŐS kürtőskalácsai
  • FUNKCIÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.- Darnói disznótoros termékcsalád
  • FUNKCIÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Darnói turista termékcsalád
  • Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. - Szarvasi vékony pulykakolbász
  • Gyulahús Kft. - Gyulai Extra erős kolbász
  • Hajnal Húskombinát Kft. - Bolognai szósz
  • Hajnal Húskombinát Kft. - Hagyományos érleléssel készült Parasztsonka
  • H&Z Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft.  - A ZICHY SZÍN-MŰHELY művészeti koncepciója és hitvallása
  • Herbadoctor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Arany Rózsa Arckrém
  • Hollóházi Porcelángyár Kft. - Minerva porcelán étkészlet kollekció, különböző dekorokkal
  • Hungaro-Food 2009 Kft. - Szentandrási Érlelt Magyar szürkemarha sonka érlelés szabályozóval készült, gyorspácolt, füstölt, darabokból formázott, szeletelt hús vákuumcsomagolásban
  • József Attila Színház Nonprofit Kft. - Selmeczi Bea – Verebes István – Korál együttes: Angyalföldi ballada – zenés ballada két részben
  • KLUB REKREÁCIÓ Kft. - ALL YOU CAN MOVE SPORTPASS
  • LAFARGE Cement Magyarország Kft. - Különféle cementek, portlandcementek
  • LIDL Magyarország Kereskedelmi Bt. - Alesto gyümölcsszeletek
  • LIDL Magyarország Kereskedelmi Bt. - Chira gyorsfagyasztott zöldségek termékcsalád
  • LIDL Magyarország Kereskedelmi Bt. - Delux Méz termékcsalád
  • LIDL Magyarország Kereskedelmi Bt. - Pikok Pannónia Téliszalámi
  • LIDL Magyarország Kereskedelmi Bt. - Tepertős-szilvás papucs
  • Makray János - Színterápiás festménysorozat
  • MANIFEST-IMPEX Kft. - No1 Mosódió Labda termékcsalád
  • Mar-Ne-Váll Kft. - Party Miiix – Csirkemell falatok
  • MARSHALL Ablakgyár Kft. - MARSHALL M-9000 bejárati ajtó
  • Murexin Kft. - Lewell aljzatkiegyenlítő termékcsalád
  • NaturComfort Kft. - Magyar Családi Balzsam
  • NATURLAND Magyarország Kft. - NATURLAND Légzéskönnyítő mellkenőcs termékcsalád
  • OrtoProfil Prod Románia Kft. - A Silicon House műhely személyre szabott, egyedi kivitelezésű protézis termékcsalád
  • Panzi-Pet Kft. - PANZI GET WILD kutyaeledel termékcsalád
  • Panyolai Szilvórium Zrt. - Panyolai Ágyas Pálinkák
  • Petry Retail Kft. - A Petry Látványműhely és Múzeum interaktív gyermekfoglalkozása
  • Phylazonit Kft. - Phylazonit Technológia Termékcsalád
  • PRE-PHARMA Kft. - A PRE-Pharma bőrgyógyászati, kozmetológiai, anyajegy- és bőrrákszűrő centrum szolgáltatásai
  • Primacom Kft. - Petry Zsigmond Erdélyi kolbász termékcsalád
  • Primacom Kft. - Petry Zsigmond termékek: Nyelvkocsonya az ínyencek asztalára
  • PROLAN Irányítástechnikai Zrt. - ECLIPSE Control intelligens közvilágítás menedzsment rendszer
  • PROLAN Irányítástechnikai Zrt. - Komplex Vasúti Forgalom és Üzemirányító Központ
  • RÁKÓCZI-DELIKÁT Kft. - Csokoládé Múzeumi kiállítás
  • Rolla Invest Zrt. - ROLLA T-elemes üveghomlokzat
  • RONDO Hullámkartongyártó Kft. - Lédig szaloncukor gyűjtő- és kínáló doboz
  • Somfai Péter magán vállalkozó - Egyedi zenés- színház és showműsorok világítási és látványtervei
  • STOCK & GO Kft. - Intelligens eszközkezelő megoldások – STOCK termékcsalád
  • Szent Erzsébet Szociális Alapítvány Közhasznú Szervezet - Egészségügyi ellátás az idősgondozásban
  • Therézia Prodcom Kft. - Therézia Forrázott Sajtkülönlegességek
  • Ultragel Hungary 2000 Kft. - Ultragél termékek
  • VARIQ Bau Kft. - „VARIQ” építkezés nélküli használatra kész moduláris épületek
  • Váll-Ker Kft. - Kemencés és Hagymás Kemencés és Hagymás Grillfesztivál
  • Vitaking Kft. - Vitaking Multi Profi havi vitamincsomagok
  • Zala-Cereália Kft. - Tüskeszentpéteri BL 55 búzafinomliszt
(forrás: MTI, Élelmiszer Online)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

Várjuk a legjobb tartalomalapú megoldásaitokat a Content+Marketing versenyünkre és influencer kampányaitokat az INFLU-ra! Nevezési határidő: 2021. május 21.

Olyan szolgáltatókat kértünk fel előadónak, akik elevator pitchszerűen, max. 10 percben válaszolnak az alábbi kérdésre: „Te most miben tudnád segíteni egy HR-es munkáját?”