Hogyan is működik a Borászok Borásza?
A szavazási mechanizmus rendkívül egyszerű és letisztult: az elmúlt évek győztesei, a Borászok Borászai összegyűlnek és közös konszenzus alapján megalkotják az 50 legjobb magyar borász listáját. Innentől kezdve az „ötvenek” kezében van a döntés joga, mindannyiuknak egy-egy szavazata van két fordulóban. Az első szavazás alapján kialakul az öt főből álló döntő. Ezután újra szavaznak az ötvenek és ez alapján dől el, hogy az öt döntős közül ki lesz a Borászok Borásza.

2020 ötven legjobb magyar borászának névsorát, a díj alapítója, Rókusfalvy Pál hozta nyilvánosságra a március 6-i Borkonferencián. Március 7-én pedig a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül ők ötvenen (kiegészülve a korábbi évek győzteseivel) személyesen is találkoztak, megkóstolták egymás borait, és le is adták első körös szavazataikat (amely alapján kialakul az 5-fős döntő).
Ez a kóstoló a délelőtt folyamán szigorúan zárt körben zajlott, de a Borászok Borásza Kóstoló Kör délutánját nyilvánossá tették a szervezők és egy szűk körű meghívott vendég és jó előre regisztrált borkedvelő személyesen koccinthatott és kóstolhatott a legjobbakkal. Valóban rendkívüli, hogy a jelenlegi 60 csúcsborász (50 jelölt és a 10 korábbi győztes) egy helyen, rendkívül baráti, családias hangulatban kóstoltasson, és a várt hatás nem is maradt el: a rendezvény nagy sikert aratott a borászok és vendégek körében egyaránt.
Jelenleg tehát az elsőkörös szavazatok összesítése, ellenőrzése zajlik, tehát hamarosan az is kiderül, hogy kik jutottak a shortlistre. Amint kiderült a döntősök neve, a Borászok Borászát gondozó Vinum Praemium Alapítvány nyilvánosságra hozza azt! És hogy ki lesz a Borászok Borásza? Április 24-én kiderül!

