hero

Forrás:

Alza
Becsült olvasási idő: 1 perc
Az Alza lett a legnagyobb forgalmú e-kereskedő itthon

Nagyszabású gála keretein belül adták át tegnap a PwC E-toplista (korábban: GKID) díjakat az Eiffel Palace különtermében. Takács Csaba ügyvezető két díjat is átvett az Alza.hu webáruház nevében: A legnagyobb forgalmú Magyarországon működő online kereskedő 1. helyezést és A legnagyobb tranzakciós növekedést elérő e-kereskedő különdíjat.

Az első GKID-lista 2015-ben még 1500 cég közreműködésével jött létre, mára ez a szám több tízszeres. 4 kategóriában 44 cég ért el helyezést, emellett különdíjak is kiosztásra kerültek. 

A szakmai előadások bizakodóak voltak a hazai kereskedelem jövőjével kapcsolatban, ugyanakkor felhívták a figyelmet a kereskedők részéről szükséges lélekjelenlétre. “A legnagyobb versenytársunk mindig a tegnapi Alza lesz, magunknál szeretnénk jobbak lenni minden nap” - mondta Takács Csaba.

“Nagyon köszönjük a díjakat. A legnagyobb versenytársunk mindig a tegnapi Alza, magunknál szeretnénk jobbak lenni minden nap. A cég számomra olyan, mint egy jó nagyzenekar: ha mindenki helyes játssza a darabot, csoda szólalhat meg. Mindenki egyformán fontos a sikerben” - így az ügyvezető.