Hat megyében 375 üzlettel tudott elstartolni az új hazai lánc, az Arzenál. Mint emlékezetes, az Arzenál, amely közelmúltig a Reál hálózatában volt, december közepén jelentette be, kiválik a Reál hálózatból és a régi-új névvel, önállóan folytatja tovább.
Az 1989-ben több kisebb cég egyesüléséből létrejött Arzenál ugyanis korábban a CBA hálózatában is volt, majd a CBA-ból kiváló kereskedőkkel együtt a Reál-csoport egyik alapító tagja lett.
Az Arzenál Kft. régi tulajdonosi köre kicserélődött, a cég tulajdonjoga az Arzenállal korábban is
üzleti kapcsolatban lévő V-Contact Kft.-hez került, az új tulajdonosok pedig a cég átszervezésével együtt nemrég a kiválás mellett döntöttek.
Antal László és Vas Zoltán az Arzenál Kft. társtulajdonosai úgy számolnak, hogy év végére száz üzlet csatlakozhat a hálózatukhoz. A cég jelenleg elsősorban független kereskedőkkel tárgyal ez ügyben.
A középtávú cél a cég számára, hogy két éven belül országos hálózatot hozzanak létre – mondta Antal László. Arra a kérdésre, hogy ez mekkora hálózatméretet jelent, Antal úgy fogalmazott, hogy „5-600 üzletből álló hálózat már jelentős tényező lehet a piacon.”
A cégvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Arzenál a jelenlegi hálózattal is megáll a lábán, annál is inkább, mivel az Arzenál Kft. tavalyi 26 milliárdos nettó árbevételének java része – 60 százaléka – nagykereskedelmi tevékenységből származik.
Jelesül az cégvezetés az idei évre várt 25 és 30 milliárd közötti árbevételre számít. Ha ez sikerül, úgy az 4 milliárdos, és 15 százalékos árbevétel-növekedés lehet a tavalyi évhez képest. Azonban Antal László úgy látja: amennyiben így lesz, az elsősorban a cég nagykereskedelmi tevékenységének lesz köszönhető, míg a kiskereskedelmi eladásoknál stagnálásra számít a tavalyi évhez képest.
Az Arzenál a nagy és kiskereskedelmi tevékenységében nagy szerepet szán a sajátmárkás-termékkörének, így rövidesen 300-ra bővül a sajátmárkás kínálatuk, ami Antal László szerint a cég forgalmának a 25 százalékát teszi majd ki, különösen vidéken erősebb a sajátmárkás – és jellegénél fogva olcsóbb – termékek iránti kereslet.
Ugyanakkor a jelenlegi hazai láncokhoz – Coop, CBA, Reál – képest a tulajdonosok elmondása szerint az Arzenál sajátossága az, hogy a hálózat szerintük a többi, hazai láncnál kevesebb kötöttséget jelent a franchise-ben részt vevő kiskereskedők számára – így például a résztvevő kiskereskedő cégek a saját beszerzésben jóval nagyobb önállóságot élveznek.

