Manapság a takarítás és a fertőtlenítés közti határ egyre inkább összemosódik, mert félünk a fertőzésektől. Ám a túlzásba vitt fertőtlenítésnek rövid- és hosszútávon is komoly következményei lehetnek az egészségünkre nézve. Az USA, Franciaország és más országok hatóságai is felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus járvány kezdete óta megnövekedett a mérgezéses esetek száma. Ezek jelentős része általában az 5 évesnél kisebb gyerekeket érinti.
A helyzet az, hogy az antibakteriális és fertőtlenítő szerek nagyon széleskörű és aktív használatával éppen az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk: könnyebben leszünk betegek. Használatuk hatására valóban elpusztul a baktériumok egy része – beleértve a hasznos baktériumokat is –, a maradék viszont felveszi a harcot a szerek ellen, és olyan törzsek alakulnak ki, amelyek rezisztensek lesznek az antibiotikumra is, ami a WHO szerint már világméretű probléma.
Számos kutatás szerint a modern fertőtlenítési mánia lehet felelős az asztmáért és a szénanátháért is. A túlzott fertőtlenítés miatt ugyanis lecsökken azoknak a mikrobáknak a száma, amelyek eredetileg az immunrendszert hivatottak támogatni. Ilyenkor előfordulhat, hogy olyan allergénekre ad a rendszer allergiás reakciót, amire egyébként nem lenne érzékeny. További kutatások kellenek a témában, de az már most leszögezhető, hogy a gyerekek immunrendszerének szüksége van arra, hogy baktériumokkal és mikrobákkal találkozzanak ahhoz, hogy az immunrendszerük megfelelően tudjon működni. Vagyis nem kell folyton törölgetni a játszótéren a kicsik homokos kezét fertőtlenítőkendővel, géllel, mert a bennük lévő kémiai anyagok veszélyesebbek lehetnek, mint a baktériumok. Ezekkel a gyereknek egyébként is találkoznia kell.
Csak minden 2. ember használ ecetet tisztításhoz
A legtöbb baktérium hasznos az ember számára: a testünkben élnek, segítenek abban, hogy egészségesek maradhassunk, és kontroll alatt tartják a „rossz” baktériumokat. Az egészséges háztartásnak nincs szüksége antibakteriális szerekre. Egy szappanos kézmosás, meleg víz és környezetbarát tisztítószer a legjobb út arra, hogy megszabaduljunk a kórokozóktól. Takarítanunk viszont kell, a kérdés csak az, mivel tegyük.
A legtöbb bolti tisztítószer számos, egészségre és a környezetre nézve ártalmas hatóanyagot és adalékanyagot tartalmaz, ezért a TVE 2019-ben kampányt indított az egészségünkre biztonságos és környezetbarát tisztítószerek népszerűsítésére. A kampány egyik része a hagyományosnak is nevezhető, tisztításra alkalmas egyszerű szerek – az ecet, a citromsav, a szódabikarbóna és társaik – bemutatása.
Az egyesület emellett nemrég a Nielsen piackutatót azzal bízta meg, hogy mérje föl az ecet szerepét a háztartásokban. A közvéleménykutatás alapján az emberek 49 százaléka használ ecetet a mosáshoz, takarításhoz, további 11 százalék jó ötletnek tartja, de még nem próbálta. Sok népszerű „ökotakarítós” oldal és blog is ajánlja az ecetet fertőtlenítéshez, tisztításhoz és a TVE rengeteg kérdést kapott arról, vajon mennyire jól fertőtlenít az ecet. Új tesztje keretében éppen ennek járt utána a szervezet.
A vizsgálat tárgya
A TVE az ecet fertőtlenítési hatékonyságát más olyan szerekével vetette össze, amelyeket az emberek általában fertőtlenítésre használnak. A vizsgálat során az egyesület három boltban kapható tisztítószer, egy házi tisztító keverék és a 20 százalékos étkezési ecet baktérium- és gombaölő hatását mérte fel.
Az eredmény
- 60 perc alatt szobahőmérsékleten az összes vizsgált szer rendelkezik baktériumölő és gombaölő hatással.
- A 20 százalékos étkezési ecet gyakorlatilag tökéletesen fertőtlenít.
- az 5-10 százalék ecetsav tartalmú, bolti ecetes tisztítószer is ugyanilyen jól szerepelt a vizsgálaton, ami azt jelenti, hogy a 10 százalékos étkezési ecet is hatékonyan fertőtleníthet.
A TVE tanácsai:
- Durva hatóanyagú tisztítószerek helyett vásároljunk ecet tartalmú öko-címkés tisztítószereket, mert az eredményeik szerint ezek is elvégzik a munka legfontosabb részét!
- Használjunk simán étkezési ecetet takarításhoz!
- Válasszuk a magasabb koncentrációjú, 20 százalékos ecetet, és hígítsuk vízzel otthon akár a kétszeresére, így csökkentjük háztartásunk műanyaghulladékát!
- Ecettel takarítani olcsóbb: egy liter 20 százalékos ecet ára 200 Ft körüli.
A tesztről bővebb információkat ezen a linken lehet elérni.

