A mindenki által kedvelt édesség, a fagylalt már több ezer éve boldogít minket. A kedvelt desszert fő alapanyagát kezdetben a jég és a hó adta. Az ókori görögök a Kr. e. 5. században mézzel és gyümölcsökkel ízesített hóval frissítették fel magukat. A jeges gyönyört annak ellenére szerették Hellász fiai, hogy Hippokratész, a híres ókori görög orvos egészségtelennek tartotta a hó fogyasztását, és mindenkit arra biztatott, hogy kerülje el az ilyen jellegű édességek fogyasztását, azok ugyanis gyomorbántalmakat okozhatnak.
A nyalásban az ősellenség perzsák sem maradtak le a görögöktől. Nagyából abban az időben, amikor Hippokratész megdorgálta honfitársait a „hóevés” miatt, a perzsák egy faloodeh nevű, hűs desszertcsodával kényeztették ízlelőbimbóikat, amely rózsavíz ízesítésű havat, és spagettiszerű tésztát tartalmazott.
Az élvezetekből természetesen a rómaiak sem maradtak ki. Miközben Seneca és Idősebb Plinius nagy erőkkel szapulta Nero római császárt, amiért az jégtömböket hozat a hegyekből, hogy lehűtse úszómedencéje vizét, a két neves, tudós férfiú semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy mézzel ízesített hóval, és lehűtött borral édesítsék meg mindennapjaikat.
Jég veled
A jég utáni kereslet egy fontos technológiai újításhoz vezetett. A hideg évszakokban a jég és a hó többnyire adott volt, de ilyenkor az embereknek nem nagyon akaródzott jeges édességeket a szájukhoz emelni, nem úgy a forró napokon. A jég és a hó tárolását valahogy meg kellett oldani. Ezt pedig egy kőből a föld alá épített, szalmával szigetelt kamrákkal, azaz jégvermekkel oldották meg több ezer évvel ezelőtt. A jégvermek megjelenése kapcsán nem alakult ki konszenzus a történészek között, de az első kezdetleges jégkamrák megjelenését Kr. e. 2000 környékére teszik a szakértők.
Az ókori babiloniak ugyanis ebben az időben már primitív jéggödröket készítettek, és több mint másfél évezreddel később a „fagyiért” rajongó Nagy Sándor is rendelkezett ilyen hűtőkamrával. A jégvermek gyakori felhasználói azonban a rómaiak voltak, és a megnövekedett igényeknek köszönhetően egy virágzó, Európát, a Közel-Keletet és a Mediterráneumot behálózó hókereskedelem alakult ki. A középkorban a jéghez egyébként Európa minden fontosabb kikötőjében hozzá lehetett jutni.
A só és a jég volt a Jolly Joker
Bár a jég és a hó tárolása biztosítva volt, az igazi fagylaltra, azaz a fagyasztott tejterméket tartalmazó produktumra még hosszú ideig várni kellett. Bár Kínában a Tang-dinasztia (618-907) idején történtek próbálkozások valamiféle fagylaltszerű desszert előállítására, a tej lefagyasztása ekkor még problémákba ütközött.
A kínaiak ugyanis bivalytej, hó, kámfor és liszt felhasználásával készítették el ősfagylaltjukat, amely minden igyekezetük ellenére nem állt össze egy igazán szilárd eleggyé. Egy dolog volt ugyanis lehűteni a hóval a tejet, de az igazán meggyőző eredményhez meg kellett volna azt fagyasztani. A tehéntej ugyanis kb. mínusz 0,53-0,56 °C körüli hőmérsékleten fagy meg, azaz kicsivel alacsonyabb fagyásponttal rendelkezik, mint a víz. Így nem csoda, ha a hó nem tudta a tejet megfagyasztani.
A következő lépés a hó és a jég tárolása után tehát az volt, hogy hogyan lehet azokat még hidegebbé tenni, hogy nagyobb hatásfokkal tudjanak hűteni. A megoldás a só volt, hiszen ha hozzáadjuk azt a jéghez vagy a hóhoz, az energiát vont el a környezetétől. A só és jég elegyével megszületett a hűtőszekrény gyakorlatban is alkalmazható koncepciója.
A technikai részletek finomításához azonban időre volt szükség. A nápolyi polihisztor, Giambattista della Porta 1558-ban kiadott Magia naturalis című munkájában leírta, hogy hogyan lehet a só és a víz keverékével megfagyasztani a bort, amelynek fagyáspontja a tejhez hasonlóan nulla Celsius-fok alatt van.
Azt viszont nem tudjuk, hogy pontosan mikor és ki alkalmazta ezt a technikát fagylaltkészítés céljából. Természetesen ennek kapcsán számos legenda létezik. Sokan úgy gondolják, hogy Medici Katalin hozott magával egy receptet Firenzéből Franciaországba, amikor 1533-ban, nőül ment Orleans-i Henrik herceghez.
Mások úgy vélekednek, hogy a fagylalt az angol udvarban született meg, amelynek ékes bizonyítékául szolgál I. Károly angol király, aki élethosszig tartó nyugdíjfolyósítást garantált szakácsának, ha az titokban tartja a jeges édesség eredeti receptjét. Ezek a legendák mind a 19. században születtek, és nagyjából annyi közük van a valósághoz, mint annak az állításnak, miszerint a Kínából visszatérő Marco Polo ismertette meg a fagylaltot Európával.
Bár száz százalékig nem bizonyítható, de a kutatók úgy vélik, az első fagylaltot valamikor della Porta borfagyasztó kísérleteinek megindulása előtt készíthették el. Caroline és Robin Weir történészek szerint az első, nyomtatásban megjelent hivatkozás a fagylaltra 1530-ból származik.
A teljes cikk a Múlt-kor oldalán olvasható
