Becsült olvasási idő: 1 perc
Ázsiában kereskedő céget alapít a nemzetgazdasági tárca

Hárommilliárd forintot kér a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi költségvetésből a keleti gazdasági kapcsolatok fejlődését szolgáló kereskedőházak rendszeréhez, amelynek központi szervezete és az első, azerbajdzsáni kirendeltsége a tárca reményei szerint már ősszel létrejöhet - írta a Magyar Nemzet.

A lapnak Nagy Róza, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyalja első olvasatban a kereskedőházakról szóló elképzelést. Eszerint budapesti központtal létrehoznának egy kis létszámú részvénytársaságot, amelynek tulajdonosa az NGM, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara lenne.

A központ kapcsolatrendszerét felhasználva építhetnék ki üzleti modelljüket az országonként létrejövő úgynevezett relációs kereskedőházak; utóbbiakba bevonnának külföldi és hazai bankokat, az Eximbankot, valamint az adott térséget jól ismerő cégeket, kamarákat.


Az államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta azt is: a tárca a keleti nyitás jegyében július elsejével átalakította szervezetét, a keleti országokkal foglalkozó 16 új osztály a gazdaság, a jog, a kultúra és az oktatás területét elemezve segíti a külföldre igyekvő magyar vállalatok tájékozódását.